Az ukrán hadifoglyok kivégzésére kiadott parancs hangzik el egy felvételen, melyen az ukrán hírszerzés szerint orosz katonák beszélnek egymással. Az ukrán hírszerzés nyilvánosságra is hozta a felvételt, amin elmondásuk szerint az orosz hadsereg tagjai azt beszélik meg, hogy mi legyen a luhanszki Popasznában elfogott ukrán katonák sorsa.
A felvételen a The Times beszámolója szerint az hallható, ahogy az egyik feltételezett orosz katona azt mondja, „mi a faszt mondhatnék?”, majd azt javasolja, hogy a legidősebb ukrán katona maradjon életben, a többiek viszont „távozzanak örökre”. Majd elhangzik, hogy soha többé ne lássa őket senki, a családjuk sem.
A felvétel eredetiségét egyelőre független források nem tudták megerősíteni. Az ukrán hírszerzés azzal osztotta meg a felvételt, hogy ez egy újabb esete a háborús bűncselekményeknek, a nemzetközi jog megsértésének, és újabb világos példája annak, hogy az orosz hadsereg gyilkosokból, nemi erőszakolókból és fosztogatókból áll.
Nem ez lenne az első eset a háború kezdete óta, hogy sikerült volna lehallgatni az oroszok kommunikációját, mivel megfelelően titkosított eszközök nélkül érkeztek a háborúba, így sokszor szimpla mobiltelefonokon keresztül zajlik a katonák közötti kommunikáció.