Összesen 56 év fegyházat kaptak, akik szigetelőszalaggal egy székhez kötöztek és ezzel halálra ítéltek egy férfit

bűnügy
2022 április 23., 07:24
comments 14

Tizenkét év, tizennégy év, 14 év 6 hónap, valamint 15 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte nem jogerős döntésével a Székesfehérvári Törvényszék a 2019-es nagylóki emberölés négy vádlottját – közölte a törvényszék pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a vádlottak közül négyen 2019. november 28-án egy nagylóki vendéglátóhelyen leitatták az áldozatot. Ezután egyikük a pultostól szigetelőszalagot vásárolt és két társával a terasz egyik székén elalvó férfira egy másik széket borított, majd mindkettőhöz hozzákötözte. Negyedik társuk a történtekről felvételt készített.

A később érkező ötöd-, hatod-, heted-, és nyolcadrendű vádlott közül hárman szintén fényképet készítettek a sértettről, majd a zárás után valamennyien távoztak, magára hagyva a megkötözött férfit. Az áldozat éjszaka megpróbált kiszabadulni, de a székekkel együtt felborult, és hajnalban a terasz padlóján kihűlés miatt meghalt.

A később érkező négy vádlott még a 2020 novemberében tartott előkészítő ülésen beismerő vallomást tett. Őket segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt jogerősen nyolc-nyolc hónap, valamint egy-egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Pénteki ítéletében a bíróság az első-, másod-, és harmadrendű vádlottat társtettesként, míg a negyedrendű vádlottat bűnsegédként mondta ki aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében.

A törvényszék közleménye szerint sem az ítélet, sem a letartóztatásról szóló végzés nem jogerős, mert bár azokat az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik fellebbeztek.

Mind az RTL híradója, mind a Bors beszámolt arról korábban, hogy a gondatlan emberöléssel vádolt három nagylóki férfi egyike helyi önkormányzati képviselő. Ráadásul a testületnek az a tagja, aki a közmunkaprogramot szervezi. Ebben a minőségében pedig kvázi a főnöke volt a közmunkából élő áldozatnak. A Bors szerint konkrétan ő osztotta ki reggelente a munkát neki a polgármesteri hivatalban. A harmincéves helyi képviselő pár évvel ezelőtt még belügyminiszteri elismerést is kapott a sikeres közmunkaprogramért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.