Lavrov: Ne becsüljék alá a nukleáris háború kockázatát

április 26., kedd 4:09
67
Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere Fotó: Sputnik via AFP

Hosszan és helyenként fenyegetően beszélt az orosz állami televízióban hétfő este Szergej Lavrov külügyminiszter az ukrajnai invázióról és eszkalálódásának lehetőségéről.

Lavrov hangsúlyozta, hogy megnövekedett a nukleáris konfliktus kockázata, méghozzá azért, mert a NATO országai folyamatosan fegyverrel látják el Kijevet, és ezzel nyilvánvalóan beavatkoznak a két ország háborújába. Egész konkrétan úgy fogalmazott: a NATO egy Oroszországgal folytatott „proxy háborúban” vesz részt azzal, hogy Kijevet fegyverekkel látja el.

A külügyminiszter szerint az ukrajnai konfliktus lezárásáról szóló bármilyen megállapodás lényege nagyban függ majd a helyszínen kialakult katonai helyzettől.

Kérdezték egy esetleges harmadik világháború kockázatairól, és arról is, hogy a jelenlegi helyzet mennyiben hasonlítható az 1962-es kubai rakétaválsághoz.

Oroszország, felelte Lavrov, sokat tesz azért, hogy megtartsa azt az elvet, ami szerint mindenáron igyekszik elkerülni a nukleáris háborút.

„Ez a mi alapvető álláspontunk, amelyre mindent alapozunk. A kockázatok most jelentősek. Nem szeretném ezeket a kockázatokat mesterségesen felerősíteni. Sokan ezt szeretnék. A veszély komoly, valós. És nem szabad alábecsülnünk”.

Lavrov Washingtont is hibáztatta a párbeszéd elmaradásáért: „Az Egyesült Államok gyakorlatilag minden kapcsolatot beszüntetett, egyszerűen azért, mert kénytelenek voltunk megvédeni az ukrajnai oroszokat”.

A külügyminiszter szerint a modern fegyverek, köztük a Javelin páncéltörő rakéták, páncélozott járművek és fejlett drónok szállítása provokatív intézkedés, ami a konfliktus meghosszabbítását, nem pedig a lezárását szolgálja.

„Ezek a fegyverek legitim célpontjai lesznek a különleges művelet keretében fellépő orosz hadseregnek” - mondta Lavrov, aki felidézte, hogy a nyugat-ukrajnai raktárakat már többször is célba vették az orosz erők, és nem is tehettek mást.

A miniszter szerint Volodimir Zelenszkij elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök is csak a nyilvánosságnak játszik, ahelyett, hogy az aktuális feladattal - a tárgyalásokkal - foglalkozna. (Reuters)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt