Donáth Anna: A legnagyobb tanulság, hogy nem tettünk le olyan választási alternatívát, ami vonzó lenne

POLITIKA
2022 április 29., 10:13
comments 16

Amíg ez a választási törvény van, nem tudunk mást tenni - mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Donáth Anna, a Momentum elnöke, mikor arról kérdezték, hogy továbbra is együtt kell-e maradnia a korábban politikai szövetségre lépett hat pártnak.

Szerinte a legnagyobb tanulsága a szavazásnak, hogy nem tettek le olyan választási alternatívát, ami vonzó lenne önmagában, bár normális értelemben vett demokráciáról Magyarországon a Momentum elnöke szerint nem lehet beszélni. Az igazságtalan rendszer miatt kell összeállnia az ellenzéki pártoknak, de az együttműködésnek nem lehet "színtelen-szagtalan végeredménye, amivel senki sem tud azonosulni". Donáth szerint a vereség kapcsán mindenkinek megvan a maga felelőssége. Ezért nem érdemes egy-egy személyt vagy mozzanatot megtenni a kudarc okának.

Jelen kell lenni vidéken. Szerinte identitást kell építeni az ellenzéknek. A Momentumot az aktív tenni akarás mozgatja, ami nem csak párt, de közösség is, ugyanakkor a Momentum identitásának egyértelműbb megfogalmazásával még van munkájuk.

A "gyurcsányozással" kapcsolatban azt nyilatkozta: "Az ellenzéki politizálás nem szűkülhet be abba, hogy valakinek a hiányán vagy a jelenlétén múljon bármi is." Korábban a Momentum nem kívánt részt venni a parlament alakuló ülésén, emiatt a képviselői eskü letétele is csak később történt volna meg. A párt azonban csütörtök este azt közölte, hogy a Momentum Elnökségének döntése értelmében a párt frakciója május 2-án leteszi a parlamenti esküt, de bojkottálni fogja az alakuló ülés érdemi részét, mivel az április 3-i választást nem ismerik el tisztességesnek. Erről itt írtunk részletesebben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.