Az ukránok szerint Oroszország elkezdett felkészülni Herszon megye teljes megszállására

háború
2022 május 09., 19:49
comments 2

Oroszország elkezdte a felkészülést a dél-ukrajnai Herszon megye teljes megszállására, ennek érdekében megerősítette tüzérségét az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félsziget északi részén – közölte Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője.

Ivóvizet és áramot a Krím elcsatolása előtt onnan kapott a félsziget

A tisztségviselő szerint Oroszország céljai között szerepel a Donyec-medencében lévő két régió, Donyeck és Luhanszk megye teljes elfoglalása, emellett pedig a Krímmel szomszédos Herszont is teljesen el akarja foglalni. A megyeszékhely, Herszon már több hete orosz ellenőrzés alatt áll.

Orosz katona Herszonban a győzelem napi parádén.
photo_camera Orosz katona Herszonban a győzelem napi parádén. Fotó: Konsztantyin Mihalcsevszkij/Sputnik via AFP


Motuzjanik szerint a dél-ukrajnai régióra elsősorban azért van szüksége Oroszországnak, mert ivóvizet és áramot a Krím elcsatolása előtt onnan kapott a félsziget.

Elszaporodtak a Kalibrek

A szóvivő közölte azt is, hogy az elmúlt napokban Oroszország több mint kétszeresére növelte a Kalibr típusú robotrepülőgép-hordozók számát a Fekete-tengeren, és most hét ilyen hajó van ott, összesen legfeljebb 50 lövedékkel. Az Ukrajinszka Pravda azt írta, hogy az ukrán védelmi tárca adatai szerint a múlt héten még csak három ilyen orosz hordozóhajó volt a Fekete-tengeren, legfeljebb 20 robotrepülőgéppel.

Odeszát lövik

Közben Denisz Smihal miniszterelnök megerősítette a sajtó képviselőinek, hogy a dél-ukrajnai Odeszát megint orosz rakétatámadás érte reggel, amikor ő és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke oda látogatott. Smihal szerint az orosz erők az utóbbi három nap mindegyikén támadták Odeszát. Makszim Marcsenko, Odesza megyei kormányzó szerint ma a Krím-félszigetről támadták rakétákkal a várost, infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk.

Irpinyt aknamentesítették

Olekszandr Markusin, a Kijev megyei Irpiny város polgármestere bejelentette, hogy a tűzszerészek végeztek a település teljes aknamentesítésével, de figyelmeztette a város lakóit, hogy ha gyanús tárgyat találnak, ne nyúljanak hozzá, hanem értesítsék a hatóságokat.

A város kb. egy hónapig volt orosz kézen, az ukrán erők március 28-án vették vissza az ellenőrzést fölötte. Április 11-én elkészült egy ideiglenes híd, ami összeköti a régióban Irpinyt, Bucsát, Hosztomelt és Vorzelt a fővárossal, Kijevvel. Április 25-én megindult a buszközlekedés Irpiny és Kijev között, a kisvárosban kinyitottak a szupermarketek. Május 3-án a város polgármestere közölte, hogy hamarosan végeznek a közművek, azaz a város víz-, villany- és gázellátásának helyreállításával, és a lakók visszatérhetnek Irpinybe.

Kegyetlenkedő katonát azonosítottak

Irina Venegyiktova ukrán főügyész eközben a Facebookon arról számolt be, hogy azonosítottak egy újabb orosz katonát, aki a gyanú szerint háborús bűncselekményeket követett el Kijev megyében. A főügyész szerint Anton Sztrujevről, az egyik orosz gépesített század parancsnokáról van szó. Az ukrán hatóságok szerint a századparancsnok társaival együtt elfogott és fizikai erőszakot alkalmazva (a fejüket, arcukat ütlegelve) kihallgatott két fegyvertelen civilt a Kijev megyei Mokrec faluban. Utána megparancsolta nekik, hogy vetkőzzenek le, és bezárta őket egy pincébe.

Venegyiktova szerint a századparancsnok a harmadik katona ugyanabból az orosz dandárból, akit meggyanúsítottak háborús bűncselekmények elkövetésével. A két másik a gyanú szerint Bohdanyivka faluban bánt kegyetlenül egy hadifogollyal és egy pappal.

Még mindig rohamozzák az Azovsztalt

Az ukrán vezérkar délutáni helyzetjelentése szerint Luhanszk megyében Rubizsne településnél folytatódtak a heves harcok, és az orosz erők – a fegyverszünet bejelentése ellenére – megint tüzérséggel lőtték és rohamozták a Donyeck megyei Mariupolban lévő Azovsztal gyártelepet, ahová a várost védő ukrán katonák bevették magukat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.