Tanúként hallgatták meg a bíróságon Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt

bűnügy
2022 május 10., 12:40
comments 6

Pécsen Volvo-gate néven ismerik azt a 700 millió forintos csalásról szóló ügyet, amelynek keddi tárgyalásán Bánki Eriknek is tanúvallomást kellett tennie a Kaposvári Törvényszéken. Az ügyet részletesen a Szabad Pécs tárta fel többrészes cikksorozatában 2018 elején, a mai tárgyalásról pedig Hadházy Ákos képviselő is beszámolt, aki a fideszes országgyűlési képviselő által elmondottak alapján feljelentést is tesz.

link Forrás

A Volvo-gate 2014 végén és 2015 elején történt eseményeket takar. Pécs közlekedési cége, az akkor újonnan alapított Tüke Busz Zrt. le szerette volna cserélni a város autóbuszflottáját. Egyszerre több mint száz buszt kellett beszerezniük. Kevés esély volt rá, hogy találnak a piacon használt járműveket, és nem új járművek beszerzésével kell megoldaniuk a feladatot. Ám 2014 végén a cégvezetés fülébe jutott, hogy a hollandiai Breda városa épp megszabadulna az egészen keveset futott Volvo buszaitól, amivel addig az elővárosi közlekedést oldották meg.

Erről a Volvo Hungária értesítette a pécsieket, és a saját, holland cégüket ajánlották a beszerzés lebonyolításához. Ebből a levélből – ami szintén eljutott a Szabad Pécshez – az is kiderül, hogy mennyiért kínálták a buszokat. 2015 februárjában a város közgyűlése ki is írta a közbeszerzést a 3,5 milliárdos buszvásárlásról, ám azon a Volvo által ajánlott cég helyett egy Bus & Coach Trade nevű másik holland cég indult el egyedül, akiknek korábban semmilyen hasonló tapasztalatuk nem volt ekkora tranzakciók lebonyolításában.

Kiderült, hogy ez a cég ugyanazokat a bredai Volvokat adja majd el Pécsnek, amelyeket korábban a gyártó ajánlott a városnak. Időközben ugyanis megszerezte az értékesítés opciós jogát rájuk. Az is nyilvánosságra került, hogy a nyertes, 3,5 milliárdos ajánlat 700 millió forinttal több, mint amennyit korábban a Volvo kért volna értük.Akkoriban a várost a fideszes Páva Zsolt vezette, a buszbeszerzésért pedig a korábbi alpolgármester, 2015-re már országgyűlési képviselő, Csizi Péter felelt.

Csizi Péter volt az, aki átadta a használtan vásárolt buszokat Pécsen 2015 októberében.
photo_camera Csizi Péter volt az, aki átadta a használtan vásárolt buszokat Pécsen 2015 októberében. Fotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

A vásárlás során még egy céget közbeiktattak importőrként. A buszokat ugyanis a Tüke Busz Zrt. vezérigazgató-helyettese, Paiger István családi cége, az Autópark Kft. szállította le Pécsre, majd ő volt az, aki immár a Tüke Busz képviseletében átvette őket. „A szállításért a Bus & Coach fizette meg az Autóparkot, a meózásért pedig a Tüke Paigert. Vagyis Paiger dolgozott a vevőnek, családjának cége az eladónak” - írta akkor a Népszabadság, ami elsőként számolt be az ügyről.

Ennél is fontosabb, hogy mi lett azzal a minimum 700 millió forinttal, ami a buszok eredeti ára és a nyertes közbeszerzés között a különbség. Csengő András, Hollandia egykori tiszteletbeli konzulja volt Pécsen. Nem sokkal a pécsi buszbeszerzés kifizetése után több száz millió forintnyi összeget levett a szerbiai bankszámlájáról. Ez annak a pénznek egy része volt, ami attól a Bus & Coach-tól származott, akiktől a pécsiek buszt vettek. A pénzzel a táskájában elindult Hollandiába, és egy ottani számlájára tette, majd el szerette volna utalni egy thaiföldi számlaszámra. Csakhogy az összeg feltűnt a holland bankosoknak, akik értesítették a hatóságokat. Amikor aztán Csengő legközelebb arról érdeklődött, hogy miért nem érkezett meg Thaiföldre az általa elutalt pénz, már rendőrök várták a bankfiókban.

Csengő András holland tiszteletbeli konzul jobbra, mellette pedig a korábbi holland nagykövet Pécsen még 2007-ben.
photo_camera Csengő András holland tiszteletbeli konzul jobbra, mellette pedig a korábbi holland nagykövet Pécsen még 2007-ben. Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI Zrt. Fotószerkesztőség

A Hollandiában megindult nyomozás miatt Magyarországon is eljárás indult hűtlen kezelés miatt. Ennek már három vádlottja van. A buszokat Pécsre leszállító Paiger István, aki időközben elhunyt, Csengő András egykori tiszteletbeli konzul és Patzek Endre, akinek a thaiföldi számlájára tartott 170 millió forint, ami a beszerzésből származott.

Patzek több szálon is kötődik Bánki Erikhez. Kettejük kapcsolata a 444 2016-os cikkéből is kiderül, ő volt ugyanis Bánki rejtegetett német cégének az ügyvezetője. Bánki és a beszerzés politikai felelőse, az akkor már szintén országgyűlési képviselő Csizi ráadásul épp a buszos tranzakció idején, 2015 áprilisában utazott Hollandiába.

A kaposvári bíróságon ma erről is kérdezték Bánki Eriket, aki azt mondta, csak egy napra mentek ki kollégájával egy koncert miatt, és gasztronómiai érdeklődés is vezette őket.A két országgyűlési képviselő ugyanakkor csupán tanúként kapott idézést. Hadházy Ákos azonban, aki személyesen is részt vett a keddi tárgyaláson, a Szabad Pécsnek azt mondta, feljelentést tesz a tanúvallomásban elhangzottak miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.