Három influencer-ügynökséget bírságolt meg a GVH, mert szabálytalanul reklámoztak gyerekeknek

május 17., kedd 11:44
2

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 900 ezer forintra büntetett meg három magyar influencer-ügynökséget, miután nem megfelelően hajtották végre a GVH által egy tavalyi ügyben előírt, „a jövőbeni jogkövetést elősegítő programokat”. A három cég a Bona Extra Kft., a P4R Digital Agency Kft. (közismertebb nevén Post For Rent) és a Social Guru Magyarország Kft. (ez az egykori magyar Brangelina férfi fele, Szabó András Csuti cége).

Fotó: DA QING/Imaginechina via AFP

Az ügy abból indult, hogy tavaly 350 millió forintra büntette a GVH az Ask Bongo mobiljátékot működtető ausztrál céget, mivel burkolt reklámokkal próbált gyerekeket rávenni arra, hogy emelt díjas SMS-eket küldjenek, és elhallgatták azt, hogy ezek az üzenetek mennyibe kerülnek. A céggel együttműködött a játék népszerűsítésében három magyar influencerügynökség és egy webtartalomgyártó, így őket is felelősnek találta a hivatal. Ugyanakkor a cégek együttműködőek voltak, ezért akkor bírság helyett írták elő számukra az említett programot, egyéves határidővel. Ennek leteltével a GVH azonban úgy találta, hogy a négy cégből három késve, vagy hiányosan dokumentálva hajtotta végre a programot. Emiatt kapták a pénzbüntetést. (Via HVG)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt