Hét országból érkeztek bombával fenyegető levelek Szerbiába

külföld
2022 május 19., 08:52
comments 1

Az elmúlt napokban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek robbantással.

A szerbiai belügyminisztérium 19, bombafenyegetést tartalmazó e-mail elküldésének helyét tudta azonosítani: a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték.

A szerbiai belügyminisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok vezetőivel, valamint az Interpollal és az Europollal.

Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden azt mondta, hogy a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.

A belügyminisztérium közleménye szerint március 11. óta több száz hamis bombariadóról kaptak tájékoztatást a szerbiai intézmények. Az elektronikus leveleken kívül telefonos bejelentések is érkeztek.

„Fenyegető levelet az elmúlt napokban néhány szerbiai állampolgár is küldött. A hamis bejelentések miatt négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek” – olvasható a közleményben, amelyben a belügyminisztérium arra is figyelmeztetett, hogy a robbanószerek elhelyezéséről szóló hamis bejelentések komoly bűncselekménynek számítanak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.