Megfosztják a volt német kancellárt a hivatalától, mert nem szakított az orosz kapcsolataival

május 20., péntek 4:44
2

Gerhard Schröder volt német kancellár elveszíti a titulusával járó kiváltságai egy részét, miután az ukrajnai háború miatt nem szakította meg kapcsolatait az orosz energiavállalatokkal, döntött a Bundestag költségvetési bizottsága.

Schrödert megfosztják a hivatalától és teljes személyzetétől, ami 2021-ben mintegy 419 000 euróba került az adófizetőknek. Az indítványt csütörtök délután fogadta el Schröder saját szociáldemokrata pártja (SPD) a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatásával. Azt, hogy pontosan Schrödernek kivel van kapcsolata a Kremlből, nem nevezeték meg, az indítvány ehelyett azzal érvel, hogy a volt vezető már nem tesz eleget államférfiként fennálló kötelezettségeinek, ezért ehhez nincs szüksége hivatalra és személyzetre.


A legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) felszólította a kormányt a volt kancellár nyugdíjának csökkentésére is, amely körülbelül 100 000 eurós éves fizetésnek felel meg. Erre végül nem kerül sor.

Schrödernek már márciusban felmondott négy alkalmazottja, amiért a volt kancellár nem volt hajlandó kilépni az orosz Rosznyefty olajtársaságból és az Északi Áramlat társaságából. Schröderer egyébként Putyinnal is közeli barátságban van.

Gerhard Schröder 1998 és 2005 között volt német kancellár. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt