Beiktatták a jégkorong hírességek csarnokába Kovács Zoltánt

sport
2022 május 29., 10:39

A magyar sportdiplomatát még 2020. február 4-én választották be a Hall of Fame-be, amikor is Paul Loicq-díjjal jutalmazta őt az IIHF – adta hírül az MTI. Ezt az elismerést a nem hokis nagyhatalmak képviselőinek ítélik meg, akik sokat tesznek a sportág népszerűsítéséért. Az eredeti elképzelés szerint a beiktatásra 2020 májusában került volna sor, azonban a koronavírus-járvány közbeszólt.

Kovács Zoltán 1994-től szövetségi titkár, majd 2017-ig főtitkár volt, azóta alelnökként tevékenykedik. A nevéhez kötődik számos hazai világbajnokság megrendezése, valamint a világelithez tartozó válogatottak Magyarországra „csábítása”. Az IIHF-ben az utánpótlás-bizottság, majd a jégpályabizottság tagjaként tevékenykedett.

photo_camera Kovács Zoltán középen, jobbról-balról szurkolók

A vasárnapi, tamperei beiktatáson Kovács egy piros színű, nevére kiállított 14-es számú mezt vehetett át Luc Tardiftól, az IIHF elnökétől, ebben tartotta meg ünnepi beszédét. Kovács viccesen megjegyezte: örül neki, hogy feljött rá a mez, mert már nem annyi kiló, mint aktív játékos korában volt. Köszönetet mondott többek között Such Györgynek és Sipos Leventének, a magyar szövetség elnökének, illetve főtitkárának, hogy jelölték a díjra, illetve a nemzetközi szövetség történelmi bizottságának, amely méltónak találta őt az elismerésre.

Kiemelte, az a célja, hogy minél több gyermek kezdjen el jégkorongozni, és épüljön minél több jégpálya Magyarországon. A beiktatáson magyar jégkorongszurkolók is köszöntötték az igen népszerű sportvezetőt a pódiumon.

Magyarországnak így most négy tagja van a Hírességek Csarnokában, rajta kívül a következők: Pásztor György, Schell László és a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gábor.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.