Az ÁSZ szerint nincs okuk pánikra a civileknek, ez még nem az ellenőrzés

POLITIKA
május 31., 18:58
comments 4

Májusban több ezer ezer civil egyesületet és alapítványt kapott értesítést az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ), hogy töltsék fel a beszámolóikat, ugyanis egy tavaly elfogadott törvény alapján a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző szervezetnek minősülnek. Mindez annak köszönhető, hogy miután a luxemburgi Európai Bíróság 2020-ban elkaszálta az orosz mintára íródott 2017-es civiltörvényt, a kormánytöbbség tavaly A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel pótolta. A 444-nek nyilatkozó civilek szerint a dokumentumfeltöltésnél sok az értelmetlen kérdés, ráadásul a Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány valamiért nem kapott hasonló értesítést.

photo_camera Domokos László, az ÁSZ elnöke és Polt Péter főügyész a parlamentben Fotó: Németh Dániel/444

Kedden az ÁSZ kiadott egy közleményt, amiben arra kérték a sajtó képviselőit, „tartózkodjanak a pánikkeltéstől”, mert ők csak segíteni akarnak.

Az együttműködő felelős vezetők irányításával ezres számú szervezetek csoportja esetében is azt tapasztaltuk, hogy a korábbinál jelentősen jobbá, teljesebbé, a működés és gazdálkodás törvényességét, átláthatóságát megalapozó, szabályozott rend alakult ki.

Napjainkban már az sem jelent újdonságot, hogy az ÁSZ az ellenőrzöttektől nagy számban kap köszönő leveleket,

illetve hogy az öntesztek felhasználóinak, az oktatások igénybe vevőinek száma is folyamatosan bővül” - írták.

A közlemény szerint a május közepén kiküldött levelek részletes leírásai a tanácsadás részei, „hiszen precízen felkészítenek mind a szükséges dokumentumok mibenlétére, mind a hitelesítés mikéntjére, mind pedig a rendelkezésre bocsátás lehetséges módozataira is”. Ez tehát még nem maga az ÁSZ ellenőrzés. Jelenleg az ellenőrzés előkészítésének a fázisa zajlik. A tényleges ellenőrzést csak ezután indítják meg a 2021. évi Beszámoló alapján. Az érintettek erről külön értesítést kapnak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt