Orbán: Büszkeség, igen, ki is húzom magam

június 6., hétfő 19:10
9

Ünnepi interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel az állami M4 sportcsatorna, az ünnep pedig ezúttal a felcsúti Puskás-Suzuki kupa volt, ahol a Puskás Akadémia nemzetközi csapatokkal mérette meg magát.

A kormányfő minden évben szabadságot vesz ki, hogy jelen lehessen a tornán, és idén sem tett másként. Ez volt a 15. kiírás, tavaly sikerült először győznie az ifjúsági csapatnak.

Orbán arra fűzte fel, illetve azzal indította mondandóját, hogy megvertük szombaton az angolokat, ergo nagyon jó műhelymunka folyik a magyar akadémiákon, és így Felcsúton is. 5-6 akadémista lépett pályára a Puskás Arénában, köztük 3 egykori felcsúti nevelés (Nagy Zsoltra, Sallai Rolandra és Kleinheisler Lászlóra gondolt).

Épp belelendült volna a gondolatmenetbe, amikor váratlanul kemény kérdést kapott a riportertől:

M4: Ráadásul Nagy Zsolt talán élete legjobb meccsét játszotta, ez egy elnöknek óriási büszkeség lehet, kinevelt egy játékost, nem csak az NB1-nek, de a válogatottnak is, és egy világsztár csapat ellen ilyen teljesítményt nyújt!

OV: Igen, ki is húzom magam!

A miniszterelnök ezután Mezey Györgyöt méltatta, mint a Puskás-Suzuki kupa egyik letéteményesét, és köszönetet mondott az autógyártó cégnek is, amiért támogatja a tornát.

Meglepő fordulat volt, amikor Orbán arról beszélt, hogy az idegenlégiósokkal tűzdelt, a bajnoki címért is sokáig versenyző felnőttcsapat esetében az eredmény másodlagos - fontosabb, hogy akadémisták játéklehetőséget kapjanak, 5-6-an rendszerint a kezdőben is helyet kaptak. Ezt aztán azzal igyekezett lekerekíteni, hogy igazából a kampány miatt nem tudott sokat meccsre járni, de úgy olvasta, azt hallotta, hogy sok lehetőséghez jutnak a fiatalok.

A végén azt hangsúlyozta, hogy ők Felcsúton igazi harcos karaktereket nevelnek ki, felnőtt embereket, nem csak futballistákat.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt