Hadházy Ákos rettentő elszánt, akkor is folytatni fogja a küzdelmet, ha Kövér László tótágast áll a Parlamentben

belföld
2022 június 07., 08:52
comments 42

A közösségi oldalán kéri hívei segítségét Hadházy Ákos. A független képviselő nem vett részt a parlament alakuló ülésén – „hiszen nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét, és meghallgatni a beszámolókat, hogy minden a legnagyobb rendben volt” –, Kövér László házelnök viszont azóta sem engedi, hogy letegye a képviselői esküt. „Nem engem vesz ezzel semmibe, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik képviselőjükké választottak” – írja posztjában Hadházy.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Aki szerint nem az a gond, hogy mindezek miatt nem kap képviselői tiszteletdíjat – „van rendes, polgári foglalkozásom, saját cégem és rendelőm, ahol állatorvosként dolgozhatok, éjszakai és hétvégi ügyeleteket vállalva” –, ám van egy kellemetlen mellékhatás mégis: „nem férek hozzá azokhoz a pénzügyi keretekhez, amelyek minden képviselőt megilletnek. Nem kell nagy összegekre gondolni, de korábban ebből tudtam fizetni az engem segítő kollégáimat, illetve ebből tudtam biztosítani a munkám egyéb feltételeit, ebből tudtam például eljutni távoli kis falvakba, vagy lekérni tulajdoni lap másolatokat, ügyvédeket megbízni stb.”

Ezért kér most támogatást, erre a nyárra 6 millió forintot szeretne összegyűjteni, a kis összegek is számítanak, sőt! És akkor „a stábommal gond nélkül tudjuk folytatni a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni. Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy valóban függetlenek vagyunk a NER-től, így pénzügyi eszközökkel sem tudnak megállítani bennünket.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.