Pénzjutalmat kapnak Kínában a besúgók

külföld
2022 június 08., 06:05
comments 8

Pénzjutalmat kaphatnak Kínában a „nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység” lakossági bejelentői a kínai állambiztonsági minisztérium által kiadott, új szabályozás szerint - írja az MTI a Global Times című kínai lap alapján.

A minisztérium hétfőn tette közzé azt az új szabályozást, miszerint a lakossági bejelentések ösztönzésére az adott jelentés hatékonyságának és jelentőségének arányában akár százezer jüant (mintegy öt és fél millió forintot) meghaladó jutalmat fizethetnek a bejelentőnek.

A jutalom kiszabásának feltételeként a lakossági bejelentőknek világossá kell tenniük, hogy pontosan kire vagy kikre irányul a jelentésük, vagy részleteket kell közölniük a nemzetbiztonsági fenyegetésről. További kikötés, hogy a bejelentés tárgyáról vagy a lakossági bejelentő által megosztott részletekről a hatóságoknak korábban nem volt tudomása, illetve, hogy a jelentés tartalma hitelesnek és értékesnek bizonyul. Jutalomban részesülhetnek olyanok is, akik a kínai nemzetbiztonságot veszélyeztető, Kína területén kívül folytatott tevékenységről vagy emberekről szolgáltatnak információt.

Az állam mindenkit, az állampolgárok egymást figyelik meg Kínában.
photo_camera Az állam mindenkit, az állampolgárok egymást figyelik meg Kínában. Fotó: CARLOS GARCIA RAWLINS/REUTERS

A bejelentőket arra kérték, hogy valós néven és személyi adatokkal nyújtsák be jelentéseiket, egyúttal arról biztosították az embereket, hogy adataikat bizalmasan kezelik, és szükség esetén a bejelentőnek hatósági védelmet nyújtanak. A hamis jelentés benyújtása büntetőjogi felelősségre vonást von maga után - figyelmeztetett a minisztérium.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.