A kormányhivatalokon spórolhat jövőre a kormány

gazdaság
2022 június 16., 09:31
comments 12

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter még a 2023-as költségvetési tervezet bejelentése előtt arról beszélt, hogy a kormány idén és jövőre is több mint 500 milliárd forintot tervez spórolni saját magán, hogy az extraprofitadó mellett ezzel is megtölthesse a rezsivédelmi és honvédelmi alapokat. A miniszter akkor azt mondta, hogy a minisztériumok költségvetését csökkentik majd, ez viszont egyáltalán nem olvasható ki a jövő évi költségvetési tervezetből.

A Népszava viszont kiszúrta, hogy a költségvetési javaslatban szerepel, hogy a kormány a 2023-as hiánycél elérése érdekében létszámleépítéseket tervez a központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél. A lap szerint ezzel nagyjából 30 milliárd forintot spórolna a kormány.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint pedig a legnagyobb leépítésekre nem a központi kormányzatban, a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél, hanem a járási és megyei kormányhivataloknál számítanak. A szakszervezet elnöke, Boros Péterné szerint egyre több jelzést kapnak, hogy komoly leépítéseket terveznek a 37 ezer embert foglalkoztató kormányhivataloknál. Leginkább a vidéki hivatalokat érintené a kirúgási hullám, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például tíz százalék fölötti leépítésről beszélnek, míg a budapesti kormányhivatalokhoz nem nyúlnának hozzá.

A kormányhivatalok már most sem tölthetik föl a nyugdíjba vonuló kollégák helyeit, sok területre pedig már most sem találni vidéken szakembert, építési hatósági ügyekkel foglalkozó mérnököt például lasszóval kell összefogdosni az állami fizetésért. A szakszervezet szerint a leépítés híre különösen rosszul érinti az ország keleti felében lévő kormányhivatalokat, amelyeket kifejezetten leterheli az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos adminisztráció.

A Miniszterelnökség a Népszava kérdésére azt válaszolta az ügyben, hogy „a kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.