Végleg kivonul az orosz piacról a Nike

június 23., csütörtök 17:37
6

Végleg kivonul a Nike az orosz piacról, három hónappal azt követően, hogy felfüggesztette helyi tevékenységét az orosz-ukrán háború miatt, közölte csütörtökön az amerikai cég.

A Nike március 3-án jelentette be, hogy felfüggeszti üzletei működését Oroszországban. Májusban pedig kiderült, hogy a vállalat nem újította meg franchise-szerződését az Inventive Retail Grouppal (IRG), amely az amerikai cég legnagyobb üzlethálózatának tulajdonosa Oroszországban.

„A Nike úgy döntött, hogy kivonul az orosz piacról. Kiemelten fontos számunkra, hogy teljes körűen támogassuk a munkavállalóinkat, miközben az üzleti tevékenységünket a következő hónapok során felelősségteljesen beszüntetjük” - olvasható a Nike közleményében.

A cég a lépéssel olyan nyugati vállalatok példáját követi, mint a Renault, a McDonald's, a Coca-Cola és a Starbucks. A külföldi cégek kivonulását az az aggodalom gyorsította fel, hogy az ukrajnai háború nyomán olyan törvények születhetnek Oroszországban, amelyek alapján a hatóságok lefoglalhatják vagyonukat, illetve bírságokat állapíthatnak meg velük szemben.

Más sportcikkeket gyártó cégek, így a rivális Adidas, Puma, és Reebok szintén márciusban függesztették fel tevékenységüket.

Paul Musgrave, a Massachusettsi Egyetem politikatudományi professzora a Reutersnek azt mondta, a Nike lépése inkább tekinthető szimbolikusnak, hiszen bevételeinek kevesebb mint egy százaléka származott Ukrajna és Oroszország területéről.

Musgrave szerint a most távozó cégek nehezen tudnak majd visszatérni az orosz piacra, mivel helyüket hazai és kínai márkák fogják átvenni. (MTI, Reuters)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt