Milák Kristóf világbajnok a 100 méteres pillangóban is

sport
2022 június 24., 16:49

A világcsúccsal megnyert 200 méter pillangó után a rövidebb, 100 méteres távon is aranyérmes lett Milák Kristóf a budapesti úszó-világbajnokságon. Ez az első világbajnoki aranya ezen a távon.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Miláknak ez a gyengébbik száma. A 100 méter pillangó Caeleb Dressel felségterülete, az amerikai nyert a 2017-es budapesti és a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon (előbbin Milák második, utóbbin negyedik lett) és a tavalyi tokiói olimpián is övé lett az arany, ahol nagy csatában, világcsúcsot úszva előzte meg a magyart.

A budapesti vébé talán legnagyobb összecsapása lett volna, de kettejük meccse most elmaradt. Dressel az 50 méter pillangót még megnyerte, aztán egészségügyi okok miatt visszalépett a világbajnokságtól.

Milák azt mondta, a középdöntő után, hogy „az idén többet készültem a százra, mint korábban bármikor, sokkal több ezzel kapcsolatos feladat volt az edzéseken, de még mindig nem érzem teljesen a magaménak ezt a számot, hiszen például teljesen más technikát igényel, mint a kétszáz”.

Az ideje egyébként évről évre javult, a tavalyi olimpián úszott először ötven másodperc alatt 100 pillangón, az akkori 49,68-as eredménye új egyéni, magyar és Európa-rekord lett. Most is az 50 másodperc alatti időt célozta meg. Ez végül nem lett meg, 50:14-nél csapott célba. Nyolc tizeddel előzte meg a második japán Mizunuma Naokit.

Milák a döntő után azt mondta, hogy az idővel nem elégedett, 50 másodperc alá akart kerülni. Aztán hozzátette: nagyon öröm ennyi néző előtt úszni, remek volt a hét, de elfáradt a végére. Az eddigi karrierjével elégedett, de a következő világbajnokságon szeretne nemcsak kettő, hanem három vagy négyszeres világbajnok szeretne lenni. (Milák indult volna már a mostani vébén 50 pillangón és 200 gyorson is, de végül abban maradtak az edzőjével, hogy nem kockáztatnak, mert nem volt tökéletes a felkészülése, maradjanak a két begyakorolt számnál.)

Edzője, Virth Balázs is azt nyilatkozta a középdöntő után, hogy „a kétszáz pillangó Kristóf vérében van, százon viszont annál a ritmusnál, annál a sebességnél kevésbé érzi a falat”. Csütörtökön Miláknak kemény napja volt, a 100 pillangó előfutamai mellett a 4*200-as gyorsváltóban is úszott, remekül. Virth azt mondta, hogy Milák azért fáradt már így, a világbajnokság vége felé, „péntek délelőtt regenerálódnia kell Kristófnak, s ha ez jól sikerül, akkor az esti döntőben bármi lehet – többet nem mondanék”. Azt is hozzátette, hogy „mi örülnénk legjobban, ha Dressel itt lenne még a vébén, és rajtkőre lépne a száz pillangó döntőjében, hiszen egy esetleges győzelemnek sokkal nagyobb értéke lenne, ha őt verné meg Kristóf”.

Már a döntő után Virth az M4-nek azt mondta, hogy nagyon nehéz úszás volt, látszott, hogy Milák fáradt, a 4*200-as gyorsváltó sokat kivett belőle, emiatt nem sikerülhetett a célja, hogy 100 méteren is világcsúcsot ússzon. Virth szeptember óta irányítja Milák felkészülését, az interjúban kiemelt elődje, Selmeci Attila munkáját, amit igyekszik továbbvinni.

50 méter gyorsúszásban egyéni rekordot döntve 4. lett Szabó Szebasztián.

A 200 méter női háton a 16 éves Molnár Dóra 7., Burián Katalin 8. lett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.