Szijjártó szerint Brüsszel és a „Soros György-féle NGO-k” szervezik a migrációt

július 4., hétfő 10:57
51

„A migránsok egyre agresszívebbek, egyre erőszakosabbak. A migránsok felfegyverkeznek, és most már ezeket a fegyvereiket használják is. Világossá kell tenni, hogy itt semmiféle emberi jogi kérdésről nincs szó, ez pusztán biztonsági kérdés” - mondta Szijjártó Péter a szerb külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Szabadkán. „Ezeknek az embereknek semmilyen joguk nincsen belépni Magyarország területére.”

A külügyminiszter arra a hétvégi esetre utalhatott, amikor a szabadkai erdőben lőfegyverrel rendelkező migránsok, a magyar állami tévé szerint afganisztáni és pakisztáni férfiak támadtak egymásra. Többen megsérültek, és halálos áldozata is volt a harcnak.

Szijjártó szerint az ukrajnai háború nyomán kibontatkozó élelmiszerellátási válság „minden eddiginél nagyobb mirációs nyomást fog helyezni” Szerbiára és Magyarországra. Ezután Brüsszelről és Soros Györgyről kezdett beszélni:

„Ez az utolsó utáni pillanat, hogy Brüsszel és a Soros György-féle NGO-k befejezzék a migráció biztatását és a migráció szervezését. Ez az utolsó utáni pillanat. Arra kérjük Brüsszelt és a Soros-féle NGO-kat, hogy ne biztassák a migránsokat, ne bujtsák fel őket bűncselekményekre, és ne bujtsák fel őket arra, hogy megsértsék országok, például Szerbia vagy Magyarország szuverenitását.”

Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere 2022. június 8-án az Országgyűlésben Fotó: Németh Dániel/444

Nyilatkozata elején Szijjártó is megemlítette a kormányzat új kommunikációs paneljét, a háborús inflációt, amit szerinte „a szomszédságunkban zajló háború és az arra adott szankciós válaszok” okoznak. A magyarországi infláció valójában már a háború előtt is tartósan magas volt.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt