A sajtónak rendezhették meg az elégetett erdélyi levélszavazatokról szóló sztorit

választás 2022
2022 július 06., 07:44
comments 6

Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője a Maszolnak azt mondta, hogy még tart a nyomozás a romániai Jedden talált kidobott levélszavazatok ügyében, és a vizsgálatot egyelőre nem fogják lezárni, de azt feltételezik, hogy az elkövető direkt meg akarta vezetni a közvéleményt.

A szóvivő azt mondta, a szavazólapokat a postaládákból vette ki az elkövető, majd részben tönkretette őket azt a látszatot keltve, hogy a szavazólapokat meg akarták semmisíteni, és a lapokon látszó szavazatok nem reálisak, céljuk a megtévesztés volt.

Az elkövető rejtett számról hívta a sajtót, Romániában nyomozás indult, most DNS-mintákat és ujjlenyomatokat keresnek – mondta Mircea Galina, aki szerint a helyszínen nincs térfigyelő kamera és a levélszavazatok is direkt voltak tönkre téve vagy alaposan letakarítva, így a nyomozás még nem hozott átütő eredményt.

photo_camera Fotó: atlatszo.ro

A terület, ahol a szavazólapokat megtalálták, egy eldugott, szemetes vidék, ahová az emberek nem járnak csak úgy sétálni, ezért is fura, hogy pont a parlamenti választás előtt pár nappal, ott és így találták meg a félig elégetett szavazólapokat. A Maszol rendőrségi forrásokból úgy tudja, 13 levélszavazatot és 60 borítékot találtak, és egyik borítékban sem volt azonosító nyilatkozat, tehát a levélszavazatok érvénytelenek voltak.

Az ügyet – amiben a hírek alapján a TASZ büntetőfeljelentést tett – a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem vizsgálhatta, mert a választási eljárási törvény csak Magyarország területére terjed ki.

A levélszavazatok kezelésével nem csak Erdélyben volt probléma. A Vajdaságban a postától Fidesz-közeli civil szervezetekhez köthető aktivisták vették át a levélszavazatok kiszállítását, és sok helyen az aktivista jelenlétében töltették ki a szavazólapokat, és/vagy az aktivista vállalta, hogy visszaviszi és leadja a beborítékolt szavazatot.

link Forrás

Közben voltak olyan helyben ismert nem Fidesz-szavazó civilek, akik nem kapták meg a szavazólapjukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.