A bíróság szerint Jellinek Dániel bűnsegéd volt egy uniós pályázati csalás ügyében

üzlet
augusztus 12., 9:36
comments 10

Bűnsegédként marasztalta el a bíróság Jellinek Dánielt, az ország egyik leggazdagabb emberét, aki Tiborcz Istvánnal kötött üzleteiről is ismert. Az Átlátszó cikke szerint az ítélet egy uniós pályázati csalás ügyében született, amit egy Jellinek-cég által hitelezett projektcég követhetett el.

Az érintett Jellinek-cég a Bohemian Financing Zrt., ami az üzletember elmondása szerint 2017 decemberében kötött hitelszerződést a Zsana Geoterm Energiaszolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel geotermikus erőmű építésére. A projektre uniós támogatást is kaptak.

Jellinek az Átlátszónak azt írta, cége 2021-ben tudta meg az adóhivataltól, hogy a Zsana Geoterm a támogatás egy részét más célra költötte, ami költségvetési csalás gyanúját vetette fel. A hitel miatt a Bohemian Financing Zrt. is képbe került, de Jellinek szerint cégének fogalma sem lehetett a visszaélésről, a hitel előtörlesztése után nem is álltak kapcsolatban a céggel.

A hatóság viszont arra jutott, hogy Jellinek nem volt elég körültekintő a hitel folyósításakor, ezzel hozzájárult a jogsértéshez. Jellinek elismerte a hibát, így az ítélet rögtön jogerőssé vált, nem kellett hosszas eljárásba kezdeni. Ez azért jó Jellineknek, mert mentesült a jogkövetkezmények alól, és folytathatja a tevékenységét.

Az Átlátszó szerint azért marasztalhatták el Jellineket is, mert a cége által nyújtott hitel kellett ahhoz, hogy a Zsanának legyen egyáltalán önereje az uniós támogatáshoz. Másképp le sem hívhatta volna a pénzt. A Zsana ügyében még nincs ítélet.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt