„Egy fecske nem, de mi van, ha igen” – A k2 Színház története

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
augusztus 14., vasárnap 19:15

Álló vastapssal ért véget az idei Ördögkatlan fesztiválon a Züfec című előadás. Ez volt a magyar alternatív színházi közeg egyik legfontosabb társulata, a k2 Színház legutolsó előadása. Közel tízéves működés után úgy döntöttek, a jelenlegi formában nem folytatják tovább.

„Ennek a színháznak a története plasztikusan mutatja az elmúlt tizenkét év kulturális háborúját, a színházi megmondók végtelen cinizmusát és dilettantizmusát, miközben ők, a színház nem háborúzott – csak előadásokat csinált” – írta a társulatról Csáki Judit a Revizorban.

A társulat a Züfec című előadás után az Ördögkatlanon Fotó: Pál Zsombor

A k2 2010 nyarán alakult, a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hozták létre, két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. 2014-ben végeztek az egyetemen, azóta működtek társulatként. Benkó és Fábián irányították a csapatot, az előadások nagy részét együtt írták és rendezték.

Az egyetem után megpróbáltak repertoárt építeni különböző budapesti színházakban, leginkább a Szkénében, a Stúdió K-ban és a Trafóban. „Mellénk álltak többen, többek között a Szkéné, aztán az Ördögkatlan, és Orlai Tibor is, aki évekig fizette egy-egy bemutatónkat, először a Platonovot. A Bakfitty a Stúdió K-val koprodukció volt” – mondta Benkó a Revizornak még januárban.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt