Miközben Boris Johnson nyaral, megjelentek a költöztetők a Downing Streeten

külföld
augusztus 15., 16:53

A brit miniszterelnök, akit bíráltak, amiért a hónap elején a növekvő gazdasági zavarok közepette szabadságra ment, most újra nyaral. A BBC azt írja, hogy mindeközben költöztető autókat láttak hétfőn a Downing Streeten, a miniszterelnöki rezidencia előtt.

photo_camera Fotó: HOLLIE ADAMS/AFP

A miniszterelnök szóvivője megerősítette, hogy Johnson a hétvégén tér vissza a szabadságáról, amikor két hete lesz arra, hogy kiköltözzön a lakásából.

Boris Johnson júliusban jelentette be, hogy lemond a pártelnökségről, szeptember 6-án pedig hivatalosan is lemond. Nem derült ki, hogy nyaralása után visszamegy-e a Downing Streetre, mielőtt átadná a lakást Liz Trussnak vagy Rishi Sunaknak, akik versenyben vannak a miniszterelnöki posztért.

Johnson egyébként Görögországban nyaral feleségével. Szóvivője a kérdésre, hogy nem várhatott volna-e még néhány hetet a nyaralásával, azt válaszolta, Johnson maga fizette a nyaralását, távolléte alatt pedig tájékoztatják a kormány minden sürgős ügyéről.

A Munkáspárt azzal vádolta a brit miniszterelnököt, hogy az elmúlt hónapokat úgy kezelte, mint egy nagy bulit. (BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt