Gulyás Gergely: Az OMSZ augusztus 20-i előrejelzése az utolsó utáni csepp volt a pohárban

POLITIKA
2022 augusztus 23., 11:17
comments 55

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő délelőtt váratlanul Kormányinfót hirdetett 13 órára.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A kormányülés után Gulyás bejelentette, hogy az ülést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezette. Átnézték az energiahelyzetet, Gulyás szerint az energiaellátás gáz és villanyáram tekintetében is biztosított, a jelenlegi fogyasztói és piaci igényeket is ki tudják elégíteni, de folyamatosan tárgyalnak a tartalékok bővítéséről.

Gulyás azt mondta, a gázár új rekordokat döntött, ezért a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig tudják tartani. Azt mondta, hogy az orosz, a magyar és a nyugati gáz fűtőértéke különböző (ebben a sorrendben egyre kevésbé jó). Gulyás azt mondta:

az 1729 köbmétert minden háztartásnak meg kell kapnia rezsicsökkentett áron, 63 645 megajoule-ban állapították meg a fűtőértéket, ami jelentősen több a korábbinál (59 ezer megajoule).

A rendelet még a nap folyamán megjelenik – mondta.

Gulyás elmondta, hogy az Európai Bizottsággal több területen tárgyalnak. A Bizottság kérdéseire éjfélig kellett válaszolnia a kormánynak, Gulyás azt tudja mondani, hogy olyan választ tudtak küldeni, ahol a Bizottság összes írásos javaslatával közös álláspontra jutottak, minden eddiginél szigorúbb rendszert állítanak fel az uniós közbeszerzések ellenőrzésére. Erről azt mondta, nincs semmiféle titkolni valójuk az Európai Bizottság előtt, pedig ha összehasonlítjuk az itthoni rendszert más országokéval, semmi sem indokolja a szigorítást.

Gulyás ennyit akart elmondani, ezután jöttek a kérdések, ezek közül a kormánymédia alákérdezéseit alapvetően nem közvetítjük.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor

A közmédia arról érdeklődött, mi indokolta az OMSZ két vezetőjének a felmentését. Gulyás azt mondta, Palkovics Lászlónak nem kell indoklást adnia, de a minisztérium álláspontját a kormány minden tekintetben elfogadta és támogatja.

Gulyás azt mondta, a személycserére az augusztus 20-i előrejelzés nélkül is sor került volna. Gulyás szerint ez nem az utolsó, hanem az utolsó utáni csepp volt a pohárban.

Az ATV megkérdezte, miért Semjén Zsolt vezette a kormányülést, kiderült, hogy azért, mert Orbán Viktor még szabadságon van. A kérdésre, hogy a kormány nem mérlegeli-e az OMSZ kérését, hogy vonják vissza az OMSZ vezetőinek felmentését, Gulyás azt mondta, a kormány teljesen egyetért Palkoviccsal, aki már augusztus 20. előtt is elégedetlen volt az OMSZ szakmai vezetésével. (Egyelőre egyébként nem jelöltek ki a helyükre senkit.)

Gulyás szerint önmagában az, hogy augusztus 20-án az OMSZ „teljes kudarcot vall”, nem lett volna elég. Gulyás azt mondta, nincs értelme a két vizsgálóbizottság felállításának, mert egyértelmű volt, hogyan zajlott a döntéshozatal. (Itt egy újságíró közbekérdezett, erre szóltak, hogy a kormányinfónak nem ez a műfaja, Gulyás azt mondta, eddig nem olyan volt, mintha kocsmában lennének.)

Az ATV kérdésére elmondta, hogy fel sem merült, hogy csatlakozni kelljen az Európai Ügyészség, ezzel Magyarország nincs is egyedül.

A Magyar Nemzet megkérdezte, mit szól a kormány azokhoz a kritikákhoz, hogy túl drágán veszi meg az állam a Vodafone-t, és mi szükség volt a kommunikációs cég megvételére. Gulyás azt mondta, a kormány 2010-ben kimondott célkitűzésének része volt, hogy legalább fele részben legyen magyar tulajdon többek között a kommunikációs szektorban is.

A HVG megkérdezte, hogy voltak-e hatástanulmányok és kimutatások arról, hogy pénzügyi válság idején erre költsön a kormány, és miből lesz rá forrás. Gulyás elmondta, hogy az állam kisebbségi tulajdonos lesz (49 százalék). Ilyenkor egy több hónapos eljárás jön, ami során részleteiben értékelik a céget, nemzetközileg elfogadott könyvvizsgálónak is tanúsítania kell, hogy a cég értéke megfelel a megállapodásnak. Gulyás szerint a finanszírozást addig kell megteremteni, amíg az ügyletet le nem zárják.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Arra a kérdésre, hogy a Budapest Airport megvételére nem volt pénz, de most úgy tűnik, erre lesz, vagy legalábbis találnak. Gulyás szerint az államnál ilyen kiadás esetén a lehető legalaposabb, jogszabályban rögzített eljárásrendet kell betartania. A reptér egyébként ennek a többszörösébe került volna.

Arról a honvédségi gépről, ami Moszkvába ment, Gulyás elmondta, hogy Nagy Márton tárgyalt energetikai beszerzésről.

A HVG megemlítette, hogy 16 ezer tanár hiányzik a közoktatásból és a következő 5 évben 25 ezer fog elmenni. Gulyás azt mondta, hogy hoztak intézkedéseket, például a nyugdíjba vonulók továbbra is taníthatnak, miközben a nyugdíjat is megkapják. Gulyás szerint egyébként 16 ezres hiány nincsen, most sem látnak olyan okot, ami az oktatás folytonosságát veszélyeztetné. Gulyás azt mondta, a kormány még többször fog tárgyalni az oktatás átalakításáról.

A forint – régióban tapasztalthoz képest nagy – gyengülésről azt mondta, kifejezetten hektikus az árfolyammozgás, egy nap alapján nem érdemes tanulságokat levonni. Gulyás szerint az eurókereslet mindenhol megnőtt, ahol nem euróval fizetnek.

A TV2 megkérdezte, hogy állnak a gáztárolók feltöltöttségi szintben. Gulyás azt mondta, nem a százalékos töltöttség a lényeg, 3.8 milliárd köbméter a tárolt mennyiség, ami 76 téli napra elég a lakossági és ipari felhasználást is figyelembe véve, utóbbi nélkül fél évre elég. (A töltöttség egyébként 66 százalék) Magyarország élelmiszer-ellátása biztosított, Magyarország egy jó évben 22 millió embert tudna ellátni, az aszály ellenére is el fognak tudni látni 9 millió embert.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Az RTL kérdésére elmondta, hogy a nagyberuházásokat elhalasztották, de a Vodafone felvásárlását nem lehetett, mert most volt rá lehetőség. Arra a kérdésre, hogy a 4iG-nek ad-e hitelt az állam arra, hogy a saját részét megvegye a Vodafone-ból, azt mondta, erről még nincs döntés. Arra a kérdésre, hogy miközben pedagógusok 10 ezrei várnak béremelésre, jó ötlet-e távközlési céget venni, Gulyás azt mondta, hogy az EU-val tárgyalnak a pedagógus-béremelésről, de ez a cégvásárlás profitot hoz, ha úgy tetszik, ennek a cégnek a bevételeiből a pedagógusbérekre is lehet költeni.

Arról, hogy az OMSZ szerint nyomást gyakoroltak rájuk, Gulyás azt mondta, ez nem igaz, az operatív törzs persze tudni akarta, hogy milyen idő lesz, de nyomást nem gyakoroltak, csak minél pontosabban tudni akarták, hogy milyen idő lesz este.

Arra a kérdésre, hogy egy helyettes államtitkár egész délelőtt egyeztetett az OMSZ-ben, Gulyás azt mondta, erről nincs tudomása. Ha Orbán és Nagy István is korábban elégedett volt az OMSZ-szel, akkor most miért kellett leváltani a vezetést? Gulyás azt mondta, nem véletlenül kerültek át a technológiai és ipari minisztériumhoz, és más országokhoz képest pontatlanabbak az előrejelzéseik. Arra a kérdésre, hogy akkor az Agrárminisztériummal voltak-e elégedetlenek, ha el kellett venni tőlük az OMSZ-t, Gulyás azt mondta, az OMSZ-szel voltak elégedetlenek.

A Heti Tv kérdésére Gulyás azt mondta, nem lesz drámai az építőiparban a megrendelések visszaesése, az állami beruházások aránya 20 százalék volt. A kormány abban bízik, a nagyberuházások helyett sok kisberuházás lesz. Arra a kérdésre, hogy szigorítják-e a covid-ellenőrzést a repülőtéren, Gulyás azt mondta, hogy ezt nem tervezik.

Az Index megkérdezte, hogy Altusz Kristóf tényleg Kijevben tárgyalt-e. Gulyás azt mondta, nem tud róla, miről volt szó, az államfő diplomáciai tanácsadójáról van szó.

A Telex megkérdezte, hogy meddig van szabadságon Orbán és hol nyaral, amiről Gulyás azt mondta, jövő héten fog már dolgozni, de hogy hol nyaral, azt majd ő elmondja. Orbán horvátországi vacsorájáról a horvát elnökkel azt mondta, nem volt hivatalos tárgyalás, hogy barátok-e, de arról őket kell megkérdezni. Gulyás szerint nem hivatalos találkozó volt, aktuális politikai kérdésekről cseréltek eszmét. Arra a kérdésre, hogy augusztus 20-át miért hagyta ki Orbán, Gulyás azt mondta, évek óta van egy megállapodás, hogy az ünnepen az államfő jelenik meg, Orbán ehhez tartotta magát.

Hogy miért kísérte Orbánt Bécsbe 25 fős küldöttség, Gulyás azt mondta, ő spórolt a benzinen, és Orbán Balázzsal egy kocsiban utaztak. A sajtóhíreket, hogy Orbánék a Hotel Bristolban szálltak meg az elnöki lakosztályban, Gulyás azt mondta, ennél vannak lényegesen drágább szállodák is, erről lehet vitatkozni, de a rendszerválás óta minden miniszterelnök vagy államfő ilyen vagy ennél drágább szállodákban szállt meg. Arról, hogy a jelenlegi helyzetben érdemes-e ekkora küldöttséggel ilyen drága szállodában megszállni, Gulyás azt mondta, extrém luxusról nem érdemes beszélni. Gulyás azt nem tudta megerősíteni, hogy a nemzetbiztonság is vizsgálja-e, ki szivárogtatta ki a luxusutazás részleteit.

Kérdésre elmondta, még felmérik, milyen állami intézményeknél milyen plusz költségekkel járnak az elszabadult energiaárak. A Miniszterelnökségnek is az a feladata, hogy megvizsgálja, mi az a hőfok, amire fűteni kell. A fűtési szezon kezdetére meg kell vizsgálni, mi az, amit tudnak finanszírozni. Egyelőre kormánydöntés nem született.

A Telex kérdésére, hogy van-e kimutatás arról, hogy az OMSZ előrejelzései rosszabbak voltak-e más országokénál, Gulyás azt mondta, minden ilyen tudományos állítást meg kell vizsgálni.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A Mandiner megkérdezte, hogy áll a határvadász-toborzás: Gulyás azt mondta, 2700 határvadász tesz esküt szeptemberben, év elejére pedig 4000-en lesznek. Arról, hogy a Tanítanék mozgalom demonstrációkat tervez a pedagógus-béremelésekért, Gulyás azt mondta, azon dolgoznak a Bizottsággal, hogy történelmi béremelés jöhessen létre, eközben meg ellenzéki politikusok azért lobbiznak, hogy ne kapjuk meg a pénzt, és ne lehessen béremelés, úgyhogy Gulyás javasolja, hogy náluk tüntessenek.

A Napi.hu kérdésére, hogy terveznek-e támogatást adni, ha valaki nem tudja kifizetni a gázszámlát, Gulyás azt mondta, az átlagos fogyasztás szintjéig jelentős támogatást ad az állam, mai áron nézve minden egyes mérőhelyre több mint 200 ezer forintot fizet az állam a lakosság helyett. Arra a kérdésre, hogy mit tegyen, aki az átlag fölé megy, de kiskeresetű vagy nyugdíjas. Gulyás azt mondta, azon dolgoznak, hogy sikerüljön csökkenteni az átlagfogyasztás fölötti fogyasztást. Gulyás azt mondta, konkrét lehetőségek lesznek, amikkel remélik, hogy sokan tudnak élni.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e bármilyen áfát emelni, Gulyás azt mondta, hogy nem akarnak áfát emelni.

A 444-től Czinkóczi Sándor megkérdezte, miért járnak jól az adófizetők a felvásárlással, Gulyás elmondta, hogy magyar tulajdonba kerül. Arra, hogy miért kisebbségi tulajdonos az állam, azt mondta, a lényeg, hogy magyar tulajdonban legyen. (Az állam korábban hiába próbálkozott sajátot létrehozni.) Gulyás nem látja nagy jelentőségűnek a kérdést versenyjogi szempontból, hogy a GVH nem vizsgálhatja a felvásárlást. Gulyás azt mondt, a magyar piacnak marad lényegesen nagyobb szereplője, mint a 4iG vagy az állam ezután.

Arra a kérdésre, hogy megvannak-e az OMSZ vezetőinek utódai, ha régóta tervezték a leváltást. Gulyás azt mondta, döntés még nem született az utódról.

Az antiszemitizmussal összehozott Siklósi Beatrix kitüntetéséről Gulyás Gergelyt megkérdeztük, ez hogy fér össze a kormány zéró toleranciájával. Gulyás azt mondta, a kormánynál a zéró tolerancia tényleg zéró tolerancia, szemben a másik oldallal, ahol zsidókat listázni akarókkal összefognak, náluk ez tűrhetetlen. Siklósiról azt mondta, 2006 őszén kiállt a bántalmazottak mellett, már csak ezért megérdemli a kitüntetést. Gulyás Gergely végül azzal kérdezett vissza, hogy kollégánk becsüli-e Winston Churchillt.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Egy későbbi kérdésre Gulyás azt mondta, színtisztán nemzetbiztonsági kérdés, hogy a reptér magyar tulajdonban van-e, vagy sem. A Vodafone-ügyletről azt mondta, hogy megáll a saját lábán.

A 24 megkérdezte a Vodafone-ügyről, hogy a G7 kiszámolta, hogy a profitnál magasabb a kötelezettsége a cégnek, és akkor így hogy lesz profit. Gulyás azt mondta, hogy az államnak ez az üzlet megéri, a következő évben várható hozam nyereséget fog hozni. Arra a kérdésre, hogy miért várnak Brüsszelre a pedagógus-béremelésre, Gulyás azt mondta, nem várnak Brüsszelre, de az elmúlt években a pedagógusbérek relatív versenyhelyzete romlott, ezért azon vannak, hogy emelni tudják a béreket, de jött egy járvány és egy háború, így nem csoda, ha az EU-s pénzekre is számítanak. Arra a kérdésre, hogy fontosabb-e a Vodafone megvásárlása, Gulyás azt mondta, ez két külön utca, az egyik befektetés, pénzt hoz, a másik egy költség.

Arra a kérdésre, hogy különböző minisztériumoknak hiába küldenek kérdéseket, nem válaszolnak semmit, Gulyás azt mondta, fontos kérdésekben kiadnak közleményeket vagy válaszolnak a kérdésre, Gulyás bízik abban, hogy pontos választ adnak a legtöbb ügyben.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e a koronavírussal kapcsolatban szigorítást vagy napi tájékoztatást, Gulyás azt mondta, nem.

A Reuters megkérdezte, miről tárgyalt Nagy Márton Moszkvában, de Gulyás nem árulta el. Arról, hogy a Vodafone-felvásárlást miből finanszírozza a kormány, esetleg hitelből, Gulyás azt mondta, a feltételezés nem áll messze a valóságtól.

Az ATV végül megkérdezte, hogy terveznek-e emelést a családi pótlék összegén, Gulyás Gergely elmondta, hogy nem, de a családtámogatásra fordított összeg nem lesz kevesebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Gulyás szerint kár egy elemet kiemelni (mármint hogy egy évtizede nem emelkedett a családi pótlék), mert a családtámogatás itt Európában a legnagyobb a GDP-hez képest.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.