Felcsúton már most sokat kivett a játékosokból az idény, nem értik, ezt hogy bírják máshol

nb1
2022 szeptember 04., 14:21

Az egy héten belül játszott 3. mérkőzésükön fáradtan mozogtak a csapatok – mondta az M4 Sportnak a Vasas ellen idegenben 1-1-es döntetlen után a Puskás Akadémia kapusa, Tóth Balázs, aki értetlenül áll az előtt, hogy magasabb szinten hogyan bírják ezt a terhelést.

photo_camera Forrás: MR Sport

A most 25 éves focistának több fontos védése is volt a meccsen, de azt mondta: „Annyit tudok mondani, nagyon sokat kivett a csapatból, hogy heti három mérkőzést játszottunk. Nem tudom, a topligában hogy bírják ezt a játékosok?” „A Vasas és mi is unalmas, taktikus mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat nagyon fáradt volt, igazságos döntetlen született sajnos” – összegzett a kapus, aki reméli, lesz idejük regenerálódni a következő bajnokiig a jövő vasárnap tartott, ZTE elleni meccsig.

Hornyák Zsolt vezetőedző szerint egyébként nem kéne gondot jelentsen, hogy pár naponta pályára kell lépni, csak a foghíjas védelem miatt nevezte nehéznek a mostani az időszakot. A Puskás Akadémia két idegenbeli döntetlen között a Mezőkövesd otthoni legyőzésével zárta az elmúlt három fordulót.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.