Újabb fürdőt zárnak be a magas energiaárak miatt

gazdaság
szeptember 12., 7:03
comments 7

A rezsiköltségek a tervezettnél sokkal magasabban alakulnak, így októbertől előreláthatóan legalább jövő májusig bezár a termálvíz miatt eddig télen is nyitva tartó Jászapáti Strandfürdő – írja a Portfolio a Jászsági Térségi Televízió riportja alapján.

Karkus Kálmán, a Jászapáti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy „az egyre növekvő energiaárak, rezsiköltségek okán a tervezettnél sokkal nagyobb költséget könyvelt el a városüzemeltetési Kft.”, így a tulajdonos Jászapáti Város Önkormányzattal egyeztetve a megnövekedett energiaárakkal összefüggésben arra a döntésre jutott, hogy „a téli üzemeltetést a költségcsökkentés érdekében” szüneteltetik. Hozzátette, hogy „bízva a gazdasági helyzet és a Kft. likviditási helyzetének javulásában”, terveik szerint 2023 májusában újranyitnak.

A meleg termálvizes fürdő általában télen is három medencével szokott nyitva lenni, tavaly pedig egy 200 milliós beruházással új csúszdarendszer is épült.

Augusztusban derült ki, hogy a megugró energiaárak miatt bezár a balatonboglári uszoda, szeptemberben pedig Csokonyavisonta polgármestere is bejelentette, hogy bezár a Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő, mert a falu a bevételekből nem tudja fenntartani a fürdőt.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt