Dunabogdányban zárva maradt az iskolai tanuszoda, a polgármester egyelőre azt sem látja, hogyan tudják majd fűteni az iskolai tornacsarnokot télen

szeptember 13., kedd 8:27
7

„Könnyeimmel küszködve jelentettem be, hogy szeptemberben nem nyílik meg a tanuszoda” - mondta Dunabogdány polgármestere, Schuszter Gergely a község Facebook oldalára feltöltött videóban.

A polgármester szerint ennek egyetlen oka van: a számos önkormányzatot súlyos anyagi helyzetbe hozó energia-áremelkedés. Eddig havi 700 ezer forint volt az iskolai tanuszoda felfűtése, a szolgáltató most olyan árat ajánlott, ami alapján ez az összeg az ötszörösére emelkedne.

Ez nem csak a diákokat érinti. Tanítási időn kívül - belépőt váltva - felnőttek és kiscsoportos úszásoktatás résztvevői is látogatták, olvasónk szerint a kihasználtság magas volt.

Schuszter a település anyagi helyzetéről azt mondta: 50-60 millió forint szabadon felhasználható forrásuk van, és az első számú szempont, hogy stabil lábakon álljanak. Utalt arra is, hogy emiatt további takarékoskodásra lesz szükség.

Az iskolai tornacsarnokban elkezdődtek a tornaórák. Itt az már biztos, hogy emelik az árakat azoknál, akik tanítási időn kívül használják a termet (itt is magas a kihasználtság). De azt egyelőre a polgármester nem látja, hogy december és február között miből tudják majd kifizetni a csarnok fűtését.

A polgármester hangsúlyozta, hogy mind a művelődési házat, mind a sportcsarnokot szeretnék működtetni, a legszélsőségesebb félelme, hogy ezeket be kell zárni, mert fontos, hogy valahol lehessenek az emberek rossz időben. De arra kéri a civileket, hogy próbáljanak olyan programokat szervezni alternatívaként, amikor szabad levegőn lesznek. „A téli időkben nagyon szép az erdő”.

Dunabogdányhoz hasonló lépést tett a bácsalmási önkormányzat is. A helyi és környékbeli gyerekeket kiszolgáló tanuszoda is bezár szeptember 16-ától a magas rezsiköltségek miatt. Ide összesen 8 általános iskolából és óvodából jártak úszni, délután a nagyközönség részére biztosítottak úszásidőt.

Kisteleken azt jelentette be a polgármester, hogy náluk a gázárak emelkedése nem okoz nagy problémát, mert a korábbi fejlesztéseiknek köszönhetően az intézményeikben jellemzően termálvízzel fűtenek, és csak egy-két helyen használnak gázfűtést. (A piaccsarnok fölötti gázfűtéses irodákat be is zárják.)

De így is lesz takarékoskodás az áramárak miatt. Korábbi tervek szerint teljesen lekapcsolták volna a közvilágítást éjfél és hajnali 4 óra között, de ezt jogszabályi rendelkezések miatt is elvetették. Az MVM-mel egyeztetve végül azt találták ki, hogy sötétedés után „a jelenlegi közvilágító lámpatestek közel fele nem lesz bekapcsolva”. A fürdőben csak három napig lesz szauna, csökkentett idővel. Emelik a bérleti díjakat a sportcsarnokban, és „béroldalon racionalizálnunk kell, ezért az önkormányzat belső működési területén csökkentjük a jelenlegi állományunkat”.

Az önkormányzati megszorításokat ezen a térképen gyűjtjük. Ha tud olyan már bejelentett intézkedésről, ami nem szerepel a térképen, küldje el nekünk, lehetőleg linkkel a megirom@444.hu-ra.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt