Kétségbeesetten keresik a megoldást az önkormányzatok, hogyan fizessék ki a 12-16-szorosára ugró rezsiárakat

belföld
2022 szeptember 12., 15:53
comments 22

Lehetetlen helyzetbe kerülnek az önkormányzatok az energiaárak elszállása miatt. Sorra érkeznek a kétségbeesett posztok a polgármesterektől arról, hogy a szolgáltatók ajánlatai alapján brutálisan nő a gáz és az energia ára.

Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere azt írja, hogy ők kilenc másik várossal és egy budapesti kerülettel együtt versenyeztettek nagyfogyasztói gázbeszerzésüket. Az eddig ár 16,6-szorosára kaptak árajánlatot. A polgármester szerint képtelenség ennyit kigazdálkodni, szükség lesz a kormány kompenzációjára. Reméli, hogy ezt nem normatív módon, hanem adóerőképesség szerint, differenciáltan fogják meg"ítélni. Jómagam tudok több várost és falut is, amely gond nélkül gazdálkodja ki akár a köbméterenkénti nettó 3000 forintos gázárat is” – írja a balassagyarmati polgármester.

Az államnak ársapkát kellene bevezetni az önkormányzatoknak eladott gázra és a villanyra. Akár úgy, hogy a paksi 12 forint/kilowattórás áramot a lakosság és az önkormányzatok kapnák meg. Ezt már Csőszik László, Érd ellenzéki polgármestere javasolta a hvg-nek nyilatkozva. Szerinte a gáz és áram ára a 12-13-szorosára nőhet, a város 11 milliárdos költségvetését ez plusz egy milliárddal dobja meg, amire nincs fedezet.

Elkészült Érden a bezárási terv is, eszerint ha szükséges első körben a kulturális színterek, a művelődési ház, a könyvtár, a galéria működését függesztik fel, a második csoportba kerültek a sportlétesítmények, az uszoda és az aréna. Elmaradnának a profi és amatőr edzések, a gyerekek órái. A harmadik csoportba a bölcsődék és az óvodák tartoznak, ezeket az utolsó pillanatig nyitva kell tartani. „Így kerülhető el a csőd. Óriási áron” - közölte Csőzik.

Több önkormányzat már előrébb tart, Érden az első és a második körbe tartozó intézményeket bezárják a fűtési szezonra, akár korlátozzák a közvilágítást is, de szűkülnének az óvodai kapacitások is. Ez utóbbi azért érinti az önkormányzatokat, mert szemben az iskolákkal, ahol szintén sakkoznak azzal, hogy lehetne csökkenti a számlákat, a bölcsődék és az óvodák többsége önkormányzati tulajdonban van.

Ebben a térképben elkezdtük összeszedni, hol milyen konkrét intézkedéseket jelentettek már be. Ha van tudása olyanról, ami nem szerepel a térképen, küldje el a megirom@444.hu-ra.

link Forrás

Az önkormányzatok többségében a következő hetekben dől el, milyen takarékossági intézkedéseket vezetnek be, ez jó eséllyel szinte valamennyi települést érinti majd. Székesfehérváron például a színház bezárását fontolgatják két hónapra.

A kormány részéről konkrét tervek még nem hangzottak el, hogyan kompenzálják az önkormányzatok. Egy írásbeli kérdésre válaszolva Rétvári Bence államtitkár előbb 2002-2010 közötti nyolcévezett, majd azt írta, hogy lehet majd pályázni egy eddig is meglévő forrásra. Az nem világos, hogy mennyi keret van erre, de aligha lesz elég a megugró önkormányzati számlák teljes fedezetére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.