Nem használhatnak orosz vírusirtókat a román közhivatalok számítógépein

szeptember 14., szerda 12:44
9

Törvénytervezet fogadott el a bukaresti kormány szerdán, amely megtiltaná, hogy orosz gyártmányú vagy Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek által gyártott antivírusprogramokat használjanak az állami és a helyi közigazgatás számítógépein.

Nicolae Ciuca miniszterelnök a kormányülés elején kifejtette: az utóbbi időben számos román közintézmény vált kibertámadások célpontjává. Szerinte az orosz fejlesztésű antivírusszoftverek veszélyforrást jelentenek az ukrajnai háború által előidézett helyzetben, ezért a kormány a most elfogadott törvénytervezetben megóvja ezektől az állami informatikai rendszereket.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a kormányülésen Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter ismertette a tervezetet. Tájékoztatása szerint a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeit és szolgáltatásait lekapcsolják a központi és helyi hatóságok, illetve intézmények informatikai hálózatáról és számítógépes rendszereiről.

Burduja elmondta: a törvénytervezet szerint a továbbiakban tilos lesz Romániában az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeinek és szolgáltatásainak a beszerzése. A jogszabály előírásainak megsértése 50 000 és 200 000 lej (4 millió - 16 millió forint) közötti bírsággal sújtható.

(MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt