Rendszerszintű bajok vannak Magyarországgal - hangzott el az EP-vitán
Link másolása
Facebook
X (Twitter)
Tumblr
LinkedIn
Szerda délután vitatja meg az Európai Parlament a magyar jogállamiságról készült legfrissebb jelentést.
Ez a 2018-as Sargentini-féle jelentés kiegészítése. Akkor a jelentés nyomán egy olyan eljárás indult Magyarország ellen, aminek a végén akár a kormány szavazati jogát is megvonhatnák az Európai Tanácsban.
A mostani jelentés szerint a helyzet 2018 óta rosszabbodott, és most már nem is demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje van Magyarországon.
A jelentés szerint ezért a Bizottság és a Tanács is felelős, mert nem léptek fel elég erélyesen a magyar kormánnyal szemben.
A jelentés felszólítja mindkét testületet, hogy legyenek kemények, és a napirenden lévő eljárásokban ne engedjenek, ne adjanak pénzt a magyar kormánynak.
A jelentésről csütörtökön szavaznak majd, a bizottsági előkészítések alapján nagy rá az esély, hogy a többség megszavazza majd.
Ez a jelentés politikai nyilatkozatnak számít, a Bizottságnak és a Tanácsnak illik figyelembe vennie, de jogilag nem köti egyik intézményt sem.
Ugyanakkor a Parlament már jelezte, hogy ha a Bizottság az ilyen nyilatkozataikat nem veszi figyelembe, akkor le fogják váltani Ursula von der Leyent és a biztosokat.