Ha rendesen elosztanák, minden embernek 2,5 millió hangya jutna

érdekes adat
2022 szeptember 19., 19:17

Húszezer milliárdra becsüli a Földön a talajban és a fákon élő hangyák számát egy nemzetközi kutatócsoport; ez azt jelenti, hogy minden emberre 2,5 millió hangya jut. A Würzburgi Egyetem kutatója, Patrick Schultheiss vezette kutatócsoport becslései szerint a hangyák együttes súlya meghaladja az összes vadon élő madárét és emlősét együttvéve.

photo_camera Fotó: MICHEL RAUCH/Biosphoto via AFP

Mivel egyes régiókról és a hangyák egyes élettereiről nincsek adatok, a kutatók szerint a rovarok valós száma még a becsültnél is nagyobb lehet - írták a tanulmányban, amit hétfőn közölt az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a Proceedings (PNAS). A tanulmány szerzői 450 hangyakutatást értékeltek ki, ezek az összes kontinens 1300 élőhelyéről tartalmaztak adatokat, és lefedték a legjelentősebb olyan természetes élőhelyeket, ahol a hangyák előfordulnak a felszínen.

Korábban sokkal kevesebbre becsülték a Földön élő hangyák számát, két amerikai biológus 1994-ben például 1 és 10 ezer milliárd közé becsülte a globális populációt. A friss kutatás szerzői szerint ez azzal magyarázható, hogy a két amerikai tudós csak dél-angliai régiókban mérte a hangyasűrűséget és ezt vetítette ki a Föld egészére.
A PNAS-ban közölt kutatás szerint a felszínen élő hangyák közel kétharmada - 61 százaléka - a trópusi esőerdőkben és a trópusi szavannákon él. A hangyáknak több mint 15 ezer faja és alfaja van, de a valós szám ennél nagyobb is lehet, mert létezhetnek még felfedezetlen fajok is. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a hangyák jelentősen hozzájárulnak az ökoszisztémák fennmaradásához, például azzal, hogy terjesztik a növények magvait. (Zeit/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.