Közzétette a kormány a kuratóriumi kádereket korlátozó koncepcióját

szeptember 19., hétfő 18:47
20

Tavaly Orbán Viktor még büszkén beszélt arról, hogy az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiba világnézeti alapján válogatták be a tagokat, így nem csoda, ha a 11-ből csak 4 egyetem rektora kerülhet be az újabb kuratóriumokba, miközben legalább egy-egy miniszter államtitkár vagy kormánybiztos szinte mindenhova jutott. De mivel azóta sem sikerült megegyezni az EU-val a támogatási pénzekről, és az Európai Bizottság már a forrásmegvonást is felvetette, a kormánynak most ezen a területen is engedményt kellett tennie.

A hétfő este benyújtott módosító javaslat szerint mostantól a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell a közbeszerzési törvényben a közbeszerzési ajánlatkérők között, így véletlenül sem kaphatnak mentességet. Valamint szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának az alapítványok pártkáderekkel telepakolt döntéshozó szerveire is.

Az módosító szerint mindneki összeférhetetlen, „aki a feladatai pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan ellátására gazdasági érdeke vagy bármely egyéb közvetlen vagy közvetett személyes érdeke vagy körülménye miatt (ideértve a családi, érzelmi okokat, politikai vagy nemzeti hovatartozást is) nem vagy csak korlátozottan képes, köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az alapítvány vagy a csatlakozó vagy mindezek számára közvetlen vagy közvetett módon vagyont juttató érdekeivel ellentétes lehet”.

Akivel szemben összeférhetetlenség vagy annak a kockázata vagy látszata fennáll, köteles azt a döntéshozatalt megelőzően haladéktalanul bejelenteni. Amennyiben az összeférhetetlenség fennállta megállapítást nyert, a közérdekű vagyonkezelő alapítvány köteles biztosítani, hogy az érintett személy az alapítványi döntéshozatalban ne vehessen részt.

Ahogy a brüsszeli tárgyalások vezetésével megbízott Navracsics Tibor a módosításról vasárnap azt mondta, hogy a magyar szabályozásban eddig ezekre is a polgári törvénykönyv összeférhetetlenségi szabályai vonatkoztak, de most az ennél szigorúbb, uniós szabályokat vennék át.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt