Diákok akcióztak reggel három budapesti gimnáziumnál is

oktatás
2022 szeptember 22., 10:53
comments 2

A Szent István Gimnázium, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium előtt is szolidaritási akciót tartottak csütörtök reggel az intézmények diákjai.

A fasori diákok közleményük szerint azért álltak ki, mert az állam nem becsüli meg a tanáraikat, és nem biztosít megfelelő fizetést számukra, a pedagógussztrájkot pedig próbálja ellehetetleníteni.

Táblákkal, molinókkal a kezükben énekelték el a Pál utcai fiúk musical diákhimnusszá vált betétdalát az iskolájuk előtt:

link Forrás

A Szent István Gimnázium előtt az intézmény diákjai mellett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanulói és a Teleki Blanka Gimnázium diákjai is megjelentek, hogy közösen alkossanak élőláncot. Gajzágó József, az esemény egyik szervezője – aki az utóbbi idők diáktüntetéseit szervező Diákok a Tanárokért csoportnak is a tagja – elmondta, 238 fiatal vett részt az akcióban. Bár az ő intézményükben most nem volt tanártiltakozás, szerették volna kifejezni a szolidaritásukat a polgári engedetlenség miatt megfenyegetett pedagógusokkal és a felmentett miskolci igazgatóhelyettessel.

A diákok élőlánca a Szent István Gimnázium előtt.
photo_camera A diákok élőlánca a Szent István Gimnázium előtt

A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai szintén szolidaritási akciót szerveztek, az egyik diák szerint az intézmény minden felsőbb évfolyamos, gimnáziumi osztályából érkeztek résztvevők.

photo_camera A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjainak akciója

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.