A lakhatási válság most már mindenkit érint – ez volt A Város Mindenkié csoport által szervezett tizedik Lakásmenet legfőbb üzenete múlt vasárnap. A csoport 2009-ben alakult meg, hogy segítsen a lakásszegénység felszámolásában, és elérje, hogy minden ember méltó körülmények között lakhasson az országban. A menet apropóján beszélgettünk Horváth Henriett-tel és Magyary Annával, az AVM aktivistáival eredményekről, kihívásokról, és arról, mi lesz a lakhatási válsággal az őrült tempóban emelkedő rezsi- és albérletárak közepette.

2019-es adatok szerint akkor 2-3 millió embert érintett a lakásszegénység. Azóta hogy áll ez a szám?

Magyary Anna: A ‘90-es évek óta nagyságrendi változás nem volt, az éves felméréseknél mindig ez a 3 millió körüli szám jön ki. Most sem számítunk nagyságrendi változásra, inkább az a helyzet, hogy folyamatosan szélesedik az érintettek köre.

Horváth Henriett: Attól is függ, hogy mi a definíció.

De ha azt vesszük, hogy a lakhatási válság része az, hogy valaki fel tudja-e fűteni a lakását, vagy az mennyire komfortos, akkor lassan össztársadalmi problémáról beszélhetünk, nem sok olyan ember marad, akit ez nem érint.

Nyilván a legfelső rétegeket továbbra sem fogja zavarni, de mindenki másnak valószínűleg problémát okoz mostantól.

M.A.: Talán elég abba belegondolni, hogy általában az az egészséges arány, ha a kereseted 30 százalékát költöd lakhatásra. Ehhez képest Magyarországon ma biztosan meghaladja a 3 milliót azok aránya, akik a fizetésük ennél jóval nagyobb részét költik rá. A lakásszegénységet többnyire az energiaszegénységben érintettekre és a rossz állapotú ingatlanok lakóira szokták vonatkoztatni, de ebben számos más faktor nincs benne.

Például?

M.A.: Az előbb említett lakhatás kontra fizetés aránya, és általában a diákokat sem szokták ebbe a problémakörbe belevenni. Ilyen szempontból tehát ez a középosztály jóval szélesebb rétegét érinti, mint azt a „szűk” hárommillió embert.

H.H.: Az is egy tényező, hogy mennyire vagy kiszolgáltatott: ha ki is tudod fizetni az albérleted, rövid távú a szerződésed, és minden évben emelhetik az árát, és ez ellen nincsen semmilyen védelmed bérlőként.

Hogy valami pozitívabbról is beszéljünk: melyek a legnagyobb eredmények, amit A Város Mindenkié a megalakulása óta elért?

H.H.: Múltkor pont erről beszélgettem az egyik alapítóval, Udvarhelyi Tesszával. Arra jutottunk, hogy az AVM megalakulásának az egyik legnagyobb előnye, hogy behozta a lakhatás témáját a köztudatba, ami előtte nagyon kevéssé volt jelen. Már 2018-ban is voltak politikai pártok, amelyek ezt napirendre vették, a 2019-es önkormányzati választáson pedig többeknek, akik aztán nyertek is, az volt az egyik legnagyobb platformjuk, hogy legyenek szociális bérlakások és igazságosabb lakáspolitika. Az, hogy ez akkora súlyt kaphatott, úgy gondoljuk, nagy részben A Város Mindenkié érdeme.

2019 óta egyébként azok az önkormányzatok, amelyeknek a mostani vezetői a lakhatás kérdésével kampányoltak, a saját mozgásterükön belül egyébként elég sokat is tesznek ezért az ügyért.

M.A.: 2008-ban a gazdasági válság idején több lakhatási kezdeményezés-szerveződés indult, ennek volt jobb- és baloldali pólusa is, csak előbbi viszonylag gyorsan elhalt. Ezzel szemben a baloldali lakhatási mozgalom szervezetei egyre nagyobb szervezettségi szintet értek el, új szereplők jelentek meg a mozgalmi térképen, amelyek új szolgáltatásokat fejleszetttek ki, és valahogy mindegyikük más szegmensét fedi le a lakhatás problémakörének. Van köztük lakhatási és szociális jogokat védő szervezet, az Utcajogász. Létrejött a Városkutatás Kft. és a Periféria Központ: olyan kutatóműhelyek, amelyek a szakpolitikai tudást igyekeznek a mozgalom szolgálatába állítani. Az Utcáról Lakásba egyesület pedig újszerű és hiánypótló lakhatási szolgáltatásokat nyújt. Szerintem egyre nagyobb portfólióval rendelkezik ez a lakhatási mozgalom, és a szereplői egyre összehangoltabban végzik a munkájukat. Ennek bizonyítéka a nemrég megalakult Lakhatási Koalíció, amely ezeket a szervezeteket tömöríti magába, és platformot biztosít a folyamatos kommunikációhoz."

Ez megfigyelhető esetleg abban is, hogy több aktivistátok, önkéntesetek lett?

H.H.: Az AVM igazán aktív tagsága nem nőtt jelentősen az évek alatt. Viszont mivel egyre több, a lakhatás különböző aspektusával foglalkozó szervezet van, gyakori, hogy akik az AVM-ben kezdik, átmennek máshova. Tehát van fluktuáció, de abban tényleg jók vagyunk, hogy mindig vannak lelkes új aktivisták, és a közeg egyre több embert tud bevonni. Vannak olyan aktivistáink is, akik aztán bekerültek a közigazgatásba, ezzel kvázi vesztünk embert, de valójában ők belülről harcolnak ugyanazért, amiért mi kívülről, szóval ezt nem nevezném negatív dolognak.

Mi az, ami jelenleg a legnagyobb akadálya a munkátoknak?

M.A.: Továbbra is az, hogy

sem anyagi, sem jogi környezet nincs ahhoz, hogy azt a rengeteg szakpolitikai javaslatot, amiket kidolgoztunk, teszteltünk, bármilyen szinten át lehessen ültetni a gyakorlatba.

H.H.: Bár a 2019-es önkormányzati választásokon tényleg bekerültek a képviselők és polgármesterek közé olyan emberek, akik elfogadják az AVM értékrendjét, és hajlandóak érte tenni, folyamatosan fogy a mozgásterük. A hatalom viszont, ami igazából meg tudna valósítani olyan nagy léptékű programokat, amelyekre szükség volna ahhoz, hogy csökkenjen a lakhatási válság Magyarországon, egyre inkább bebetonozódik, nekünk pedig egyre kevesebb esélyünk van velük kapcsolatba lépni. Fideszes politikussal nem is tudom, mikor ült le utoljára az AVM beszélni, erre az esély most még kevesebb, mint akár öt-tíz éve.

A kormányoldalhoz egyáltalálán nem tudtok semmilyen üzenetet eljuttatni?

H.H.: Volt már, hogy Kocsis Máté kabinetje válaszolt nekünk, de csak olyan esetekben, amikor például kértük, hogy hosszabbítsák meg a moratóriumot, és ezt megtették. De ezt nem nevezném párbeszédnek.

M.A.: Ez csak az egyik oldala annak, hogy a politikai hatalommal kapcsolatban mik a kihívások. Ilyen az is, hogy nagyobb társadalmi támogatottságot szeretnénk elérni, és azt az üzenetet közvetíteni, hogy ebben mindenki érintett.

Nem egymással versengő csoportok vannak, akik valahogyan meg szeretnének küzdeni azért az egy lakásért, hanem ez rendszerszintű probléma. Viszont az uralkodó politikai narratíva nem ezt erősíti, hanem az említett csoportokat igyekszik egymás ellen hergelni.

H.H.: Amikor a Tilos Rádióban voltam egy beszélgetésen, a betelefonálók is mind csak az Airbnb-kampányunkkal kapcsolatban kérdeztek engem: hogy ha valaki elért valamit az életben, akkor miért tőle akarjuk azt elvenni, miért nem az államtól. Erre persze összetett a válasz: sajnos ezek az emberek is kell, hogy vállaljanak társadalmi szolidaritást azokkal, akik még annyira sem jutottak, mint ők, és nemhogy kiadható, de saját lakásuk sincs. Egyébként mi akkor is az állami szabályozást kértük, nem konkrétan az Airbnb-tulajdonosok ellen hergeltünk senkit.

Azt is hozzátenném, hogy minél érintettebb valaki, annál kevesebb ideje van részt venni ilyen mozgalmi munkában, annál nehezebben tudjuk őket elérni és megtartani. Minél lejjebb kerül valaki, annál nehezebben tud kiállni önmagáért, bár ez az egyik legfontosabb célunk, hogy próbáljuk ezt facilitálni.

Júliusban már sokkolót is használtak egy kilakoltatásnál a rendőrök az aktivisták ellen. Ennek kapcsán érdekelne, hogy a rendőröknek változott-e a hozzáállásuk a csoporthoz vagy a kilakoltatási helyzetekhez?

H.H.: Attól függ, hogy milyen kontextusban találkozunk velük. A lakásmenet vagy más demonstrációk kapcsán segítőkészek, ismerik az AVM-et, tudják, hogy nem vagyunk erőszakosak, nincs konfliktus olyankor, amikor csak be kell jelenteni valamit. De amikor kilakoltatást akarunk megakadályozni, akkor valóban erőszakosabb eszközöket használnak. Az élőláncnak pont az a lényege, hogy ha a rendőrök elegen vannak, akkor fel tudják bontani erőszak nélkül. Megfogják az embereket, és arrébb viszik egyesével, ennek így kéne történnie.

M.A.: Az elmúlt két évben kilakoltatási moratórium volt, úgyhogy nehéz abból az egyetlen, nyári alkalomból tendenciát leszűrni, de valóban elég félelmetesen alakult, minket is megdöbbentett.

Eddig is voltak kegyetlen kilakoltatások, de olyan, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak volna, nem. A hatalom leleplezi önmagát az inherens agresszióval.

Ráadásul a sokkolós eset miatt megvolt a kihallgatása az aktivistáknak, és egy olyan rendőr volt a kihallgató tiszt, aki konkrétan részt vett az élőlánc felbontásában, ami azért kérdéseket vet fel.

Már tavaly elkezdődött az iszonyatos drágulás és infláció, amit tetéz a rezsinövelés és a növekvő albérletárak is. Ez alapján mire számítotok?

M.A.: Szerintem a lakhatással foglalkozó szervezeteknek jóval nagyobb energiáját fogja lekötni a közvetlen segélyezés és a katasztrófahelyzetekre való reagálás, és lehet, hogy az ezzel foglalkozó segítőink sokkal jobban túl lesznek terhelve. Ha erre mennek el az energiák és az erőforrások, akkor kicsit kevesebb jut a harcos érdekképviseletre. El kell gondolkodnunk azon, hogy a kettő közül melyiknek van most több értelme, melyik tud nagyobb eredményt elérni. Ugyanakkor a mozgalomnak „jót tehet”, ha egyre több ember érzi érintve magát, mert így radikálisan átalakulhat az a kép, hogy a lakhatási szegénységet csak az utcán vagy szállón élő hajléktalanokkal azonosítják.

H.H.: Sokkal több ember kerül bizonytalan lakhatási körülmények közé, ami nem könnyíti meg, hogy milyen szakpolitikai követeléseink legyenek. Nem lesz erre kapacitás sem, és közben faramuci arról beszélni, hogy hogyan szabályozzuk az Airbnb-ket, vagy milyen szociális bérlakásokra van szükség, miközben embereknek nincs pénze fűteni.

Egyáltalán nem tudom, hogy az állam mit fog lépni, de muszáj lesz valamilyen intézkedést hozniuk. Persze könnyen lehet, hogy az a rezsinöveléshez hasonlóan szintén valami nehezen értelmezhető, az igazi társadalmi problémákra nem túl értelmesen reflektáló dolog lesz.

M.A.: Ha a klasszikus Fidesz-képletet vesszük, akkor valószínűleg az történik, hogy a kicsit jobb helyzetben lévő, befolyásosabb csoportoknak tesz valamilyen ígéretet a kormány, az eleve tragikusabb helyzetben lévők pedig még katasztrofikusabb körülmények közé kerülnek.

Meg lehet egyáltalán becsülni, hogy az elszabaduló rezsiárak mennyi embert érintenek majd?

H.H.: Mondhatnánk, hogy a leszigetelt, új építésű házakban élőket közvetlenül nem fogja érinteni a rezsinövelés, de ez az egész sokkal összetettebb ennél. Valójában az életük minden más szeletét érinti: a vállalkozásaikat és bármi mást, amit megvesznek, hiszen a bevásárlóközpontoknak, a hipermarketeknek is nagyobb lesz a rezsiszámlájuk. Az intézmények – amelyek bármilyen szolgáltatást nyújtanak az embereknek –, de az önkormányzatok sem fogják tudni kigazdálkodni a megugrott rezsit.

M.A.: Albérletek esetén is valószínűleg a növekvő rezsit, közös költséget az albérlőkre fogják hárítani a főbérlők. Idén 23 százalékot emelkedtek az albérletárak, és a rezsi csak ezután jön.

Már így is meghaladja a minimálbér összegét egy albérlet átlagos költsége, most sok esetben önmagában a rezsi is több annál.

Egyszerűen képtelenség lesz kigazdálkodni.

Az emberek lakhatási gondjait nézve hogyan képzeljük el a lefelé tartó a spirált?

M.A.: Először hátralékokat halmoznak fel – aztán sorban kikapcsolják a gázt, villanyt, vizet. Vannak mélyszegénységben élő emberek, akiknél nincs bekötve a villany, ők gyertyával világítanak, el tudom képzelni, hogy a fűtéshez ugyanígy alternatív módot keresnek – ami sokszor nagyon egészségtelen, elégtelen, nagy veszéllyel jár. Ráadásul ha valaki nem helyesen használja az albérletét, az is jogalap arra, hogy a főbérlő kitegye. Tehát hiába igyekezne valamilyen alternatív módszerrel csökkenteni a saját kiadásait, azzal is a lakhatását kockáztatja.

Ebből érződik már valami? A következő hónapokban lesznek kilakoltatások?

H.H.: A moratórium védelme nemrég ért véget, ez amúgy is dömpinget indítana el.

Több önkormányzatnál tudjuk, hogy lesznek kilakoltatások, és valószínűleg tovább nő majd a számuk. Több lesz a magánlakásból kilakoltatás is.

Nehéz felmérni így, hogy több dolog koncentrálódik: most jön a tél, nő a rezsi, a covid után is most kezdtek emelkedni az árak, ami újabb faktor. Olyan, mintha minden összeadódna. Az sem segít, hogy kaotikus az elszámolás, értelmezhetetlenek a rezsiszámlák, anomáliák vannak a rendszerben.

Hogyan készültök az előttünk álló időszakra, ami gazdasági szakemberek szerint is katasztrofális lehet? Lehet rá készülni egyáltalán?

M.A.: A hétvégi lakásmeneten is az volt a legfontosabb célunk, hogy átmenjen az üzenet: ez egy közös, rendszerszintű probléma. Ne fals narratívák terjedjenek arról, hogy miért magas az emberek rezsiszámlája, és kicsit meg tudjuk élni, hogy közösségként mindannyian érintettek vagyunk.

Ne egymással versengjünk, hogy ki mit tud felmarkolni a másik elől, hanem közösen hallassuk a hangunkat, hogy ez lehetetlen helyzet és valós megoldásokra van szükség.

Nem egyéni szintű megoldás kell, hanem az, hogy az állam közbeavatkozzon és értelmezhető szociálpolitikai lépéseket tegyen a probléma orvosolására.

Máshogy néz ki a lakásszegénység a fővárosban, a nagyobb és kisebb vidéki városokban, az egészen kicsi településeken?

H.H.: Igen, egyértelműen. Budapesten alapvetően sokkal jobbak a keresetek, mint az ország többi részén, de az albérletek ennek megfelelően annál is drágábbak. Itt az emberek relatíve többet költenek lakhatásra, mint az országban máshol, bár ez kevésbé látszik.

A legszegényebb területeken vidéken főleg arról szól a lakásszegénység, hogy nagyon rossz állapotú ingatlanokban élnek az emberek: komfort nélküliekben, vagy nem tudnak kifűteni a szobákat. Mi nemcsak azt szeretnénk, hogy mindenkinek legyen a lakhatása, hanem azt is, hogy az emberek megfelelő körülmények között tudjanak élni.

M.A.: És ami minimális beruházás volt a hazai lakásállomány felújítására, korszerűsítésére, az sem falvakban történt, hanem inkább nagyobb településeken, városokban. De a lakhatás problémaköréhez az is hozzátartozik, hogy a településszerkezet egyenlőtlenségei miatt vidéken sokkal messzebb kell ingázni olyan munkalehetőségért, amivel aztán elégséges keresete lesz valakinek ahhoz, hogy a lakhatását kifizesse.

H.H.: Most megint számítani lehet leépítésekre azok körében, akik prekár munkákat végeznek, vagyis nincs akkora munkabiztonságuk, és ez azt fogja eredményezni, hogy bár van ingatlantulajdonuk, az nem annyira jó, és aztán még a fenntartási költségeket sem tudják kigazdálkodni.

Képzeljük el azt az álomszerű forgatókönyvet, hogy az állam hajlandó valamit tenni a lakhatási probléma enyhítésére. Mi lenne az első és legfontosabb, amit akár azonnal megléphetnének?

H.H.: Először is a mentalitás cseréje nagyon fontos lenne: eddig szinte azt mondták, hogy szabadjon mindenkinek annyit fogyasztani, amennyit akar, nem volt semmilyen előírás az új építésű házaknál, de a CSOK-nál sem, hogy a házak legyenek jobb energetikai besorolásúak.

Ha azt a pénzt, amit elköltöttek a rezsicsökkentésre, a korszerűsítésre költötték volna, most sokkal jobb helyzetben lenne sok mindenki, de eddig senki nem volt érdekelt abban, hogy korszerűsítse a lakását, azok sem, akik ezt meg tudták volna tenni.

Ezekhez a célokhoz költségvetési forrást kellene biztosítani, és rászorultsági alapon kellene kivitelezni.

M.A.: A rezsinövelést is értelmesebben és érzékenyebben kellene sávozni, szociálisan targetálni, mert ami most van, az nagyon nem jó. Az „átlagfogyasztó” vajmi kevéssé tükrözi, hogy milyen szociális helyzetben van valaki, milyen háztartásszerkezetben él - egyedül vagy nagycsaláddal –, vagy milyen állapotú a lakása.

H.H.: A rendszerváltás óta szinte minden kormány azt támogatta, hogy az emberek vegyenek ingatlanokat, de

a bérleti piacot nem szabályozták kellőképpen, és az sem volt szempont, hogy azoknak segítsenek, akiknek nincsen tulajdonuk.

Ezen is lehetne változtatni. Volt állami adósságkezeléls 2015-ig, ezt eltörölték, azóta az önkormányzatoknak ez szabadon vállalható feladat, de nincs költségvetési forrásuk rá. Ezek visszaállítása is jó lépés lenne, ahogy a közalkalmazottaknak szóló lakhatási támogatás is, akiknek alacsonyabb a bérük, mint a forprofit szektorban dolgozóké, hiszen ők bértábla alapján kapnak fizetést. Ők Budapesten sem keresnek többet, az albérletük viszont sokkal költségesebb. Erre is ki kellene találni valamilyen csomagot.

M.A.: És jó lenne az önkormányzatokat érdekeltté tenni abban, hogy megtartsák, bővítsék és elérhetővé tegyék a szociális bérlakásszektort, amit aztán ténylegesen szociális szempontok alapján utalnának ki a jelentkezőknek.