A rendőrség kifosztás és bántalmazás miatt nyomoz egy budapesti mentős ellen

bűnügy
2022 szeptember 27., 13:19

Bűncselekmény gyanújával indult eljárás egy mentős ellen, akinek a munkaviszonya azonnali hatállyal meg is szűnt – közölte az Országos Mentőszolgálat, arra nem térve ki, hogy a gyanú szerint mit követett el az érintett mentős, csak arra, hogy a férfi a tettével a cselekmény sértettje mellett 8500 becsületes mentődolgozónak is „súlyos erkölcsi kárt” okozhatott.

Mentő érkezik a budapesti Szent László Kórházba 2020. március 10-én.
photo_camera Mentő érkezik a budapesti Szent László Kórházba 2020. március 10-én. Illusztráció: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A BRFK a HVG-vel annyit közölt, hogy az ügyben feljelentés alapján rendeltek el nyomozást, és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként kifosztás és „bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában megalapozott gyanúja miatt”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.