Botrány a profi horgászvilágban, ólomgolyókkal nyerhetett több százezer dollárt egy páros

sport
október 3., 7:17
comments 11

A sakk után a profi horgászatban is áll a bál, egy páros több százezer dollárt nyerhetett csalással, írja az Indy100.

Chase Cominsky-t és Jake Runyant azzal vádolta meg az Erie tavi verseny felügyelője, Jason Fischer, hogy ólmot tömtek a kifogott halaikba, így azok nehezebbek voltak, és jobb eredményt értek el velük.

A Twitteren közzétett videón látható, ahogy a halakból kiveszik az ólomgolyókat. Közben a dühös versenyzők és a bírák összeszólalkoznak, az egyik azt üvöltötte, hogy: „Hívjátok a zsarukat! Ez egy kibaszott lopás, a kurva anyátokat!”

Egy másik versenyző azt mondja, hogy Cominsky és Runyon "évek óta csal", míg egy másik, nyugodtabb hangon azt kérdezi: "Nem kell feljelentést tennünk a rendőrségen?". A videón Fischer is hallható, amint azt mondja Runyannak, hogy távozzon. Runyan az egész videó alatt egy szót sem szól, csak néz maga elé, Cominsky nem látszik. Ha beigazolódik, hogy a páros csalt, a korábbi győzelmeiket is elvehetik. (rtl.hu)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt