Elolvadt a hó Skóciában

ÉLET
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Skócia a hétvégére teljesen hómentes lett, jelentette a BBC. Az elmúlt hat évben immár negyedszer esik meg, hogy az utolsó hófolt is felszárad, pedig az elmúlt háromszáz évben összesen kilenc ilyen alkalom volt.

Forrás

Iain Cameron hószakértő pénteken jelentette, hogy a Cairngormsban található, A szfinx névre keresztelt hófolt teljesen elolvadt. Ez a hófolt azért kapott külön nevet, mert jellemzően ez marad meg a legtovább, ha egyáltalán elolvad. A Braeriach közelében, 1296 méter magasan található hófolt a feljegyzések szerint 1933-ban, 1959-ben, 1996-ban, 2003-ban, 2006-ban, 2017-ben, 2018-ban, 2021-ben és most, 2022-ben olvadt el teljesen. Amúgy úgy hiszik, hogy 1933 előtt utoljára a 18. században olvadt el teljesen.

Az utolsó hófolt Skóciában, amikor Iain Cameron hószakértőnek még volt mit dokumentálnia belőle.

"Hát így állunk, megerősítettem, Skócia megint teljesen hómentes" - írta a Twitteren Cameron, a hószakértő. "Nem vagyok klimatológus (vagy éppen tudós), de elég nyilvánvaló, hogy merre tartunk. A félig-meddig örök hó kilátásai igen kedvezőtlenek Skóciában" - írta. (Via BBC)