A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás mégis tanítana

oktatás
2022 október 10., 07:30
comments 3

Palya Tamás szeptember végén egy hosszú posztban írta meg, hogy búcsúzik a tanári pályától. Egyike volt azoknak a tanároknak, akiket elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumból, arra hivatkozva, hogy a figyelmeztetés ellenére többször részt vettek a polgári engedetlenségben. Akkor azt írta: „Nem gondoltam volna, hogy az 52. születésnapom után 10 nappal véget ér a tanári pályafutásom. De véget ért.”

Gyorsan talált új munkát, október 6-án kezdett félállásban egy olyan oktatáshoz kapcsolódó weboldalnál, amit tanárok használnak. De a Pedagógus állások Facebook-oldalon megjelent bejegyzése szerint most mégis inkább visszatérne a tanításhoz.

„Bár egy hete még azt mondtam, hogy kivonulok a magyar közoktatásból, rájöttem, hogy nagyon hiányozna az, hogy gyerekek között is legyek. Éppen ezért tudnék vállalni 2 napot (a másik félállásom mellett, ami nem tanári állás) óraadóként, akár matekból 9., akár kémiából 7. évfolyamtól felfelé, Budapesten” – írja posztjában Palya, aki hozzátette, „nyilvánvaló” hogy állami fenntartású intézménybe nem menne, bár szerinte „ott nem is alkalmaznának ilyen renitens, kirúgott tanárt”.

A Palya Tamással készített videóriportunkat ide kattintva lehet megnézni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.