2022 októberében indított pert a tankerület ellen Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin, amiért polgári engedetlenkedés miatt elbocsátották őket. A bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta, hogy érthetetlen, miért pont ezt az öt tanárt bocsátotta el a tankerület és miért nem mindenkit, aki engedetlenkedett. A bíróság szerint a tanárok az alaptörvénybe foglalt jogukkal éltek.
Két évvel a kereset benyújtása után végül nem született ítélet Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának ügyében. November 8-án dönt erről a bíróság. A Fővárosi Törvényszék a pénteki tárgyalás előtt, az utolsó pillanatban, az ítélethirdetés előtt váltott bírót, Marosi Beatrix pedig már nem a Belső-Pesti Tankerület vezetője.
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak pere. Az iskola igazgatója elmondta, Marosi Beatrix személyesen adta át az elbocsátó leveleket, az igazgató irodájába úgy kellett behívni a tanárokat, hogy ne találkozzanak egymással. Az iskola igazgatója sem tudta, mi történik.