Floridában, a forgalomban lövöldözött egymásra két apa, akik eltalálták egymás lányait

külföld
2022 október 17., 08:23
comments 13

Gyilkossági kísérlettel vádolnak két férfit, akik egy „közúti dühkitörés” során lövöldöztek egymásra a forgalomban, megsebesítve ezzel egymás lányait. A Fox5NY beszámolója szerint október 8-án, szombat délután történt az eset, a rendőröket többen is értesítették már a lövöldözés előtt is, mert a két férfi „olyan kiszámíthatatlanul vezetett”, hogy előre lehetett látni, hogy „valami rossz fog történni”.

Mindketten gyorsan és szabálytalanul vezettek, büntetőfékezgettek egymás előtt, majd egy ponton, amikor egymás mellett hajtottak, egyikőjük letekerte az ablakot és kiabálni kezdett a másikra, hogy álljon félre. A másik autós ekkor direkt nekikoccant a mellett haladó Nissannak, amiből válaszul nekivágtak a másik autónak egy vizespalackot.

A Nissant vezető férfi ezután fogta a fegyverét, és rálőtt a másik autóra, amiben eltalált egy ötéves kislányt a lábán. Amikor ezt a gyerek apja észrevette, ismét száguldozni kezdett, hogy utolérje a Nissant, majd ő is elővette fegyverét, és hét-nyolc lövést adott le az autóra. A lövések közül három eltalálta az autót, egy pedig az autó hátsó ülésén ülő 14 éves lányt, akinek összeomlott a tüdeje.

Ekkor lépett közbe a rendőrség, majd érkeztek ki a mentők is, akik a két gyereket kórházba szállították.

A két férfit letartóztatták, de óvadék ellenében kiengedték őket. Gyilkossági kísérlettel vádolják mindkettejüket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.