Az ukrán nép kapja az idei Szaharov-díjat

külföld
2022 október 19., 15:19
comments 2

„A díj a harctéren küzdőket illeti. Azokat, akiknek el kellett menekülniük. Akik rokonokat és barátokat vesztettek el. Akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek. Tudom, hogy Ukrajna bátor népe nem adja fel, és mi sem fogjuk” – ezekkel a szavakkal jelentette be Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerda délután, hogy idén nem egyvalaki, hanem az ukrán nép összessége kapja a Szaharov-díjat.

Tömegsír Bucsában 2022. április 7-én.
photo_camera Tömegsír Bucsában 2022. április 7-én. Fotó: RONALDO SCHEMIDT/AFP

A jelölésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett az egyének, a civil társadalmi kezdeményezések képviselőinek, és az állami és közintézmények szerepét is kiemelik. Megemlítik többek között az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatot; a „Taira Angyalai” evakuációs egészségügyi egység alapítóját, Julija Pajevszkát; a Polgári Szabadságjogok Központja elnevezésű nem kormányzati szervezet elnökét, Olekszandra Matvijcsuk emberi jogi ügyvédet; a Sárga Szalag polgári ellenállási mozgalmat és a jelenleg orosz megszállás alatt lévő város, Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot.

Idén ők voltak még a jelöltek:

  • Sônia Guajajara
  • Zelenszkij elnök
  • A kolumbiai Igazságügyi Bizottság
  • Shireen Abu Akleh
  • Julian Assange

Az Európai Parlament minden évben kiosztja a gondolat- és véleményszabadságért járó Szaharov-díjat. Az Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viselő díjat 1988-ban alapították, és az emberi és alapvető jogok védelme érdekében tevékenykedő személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele. Tavaly Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kapta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.