Régi törvényt írna át a kormány: az állam csak végső esetben vállalna felelősséget a szociális bajokért

társadalom
2022 október 19., 14:46

Számos jogszabályt módosítana a kormány friss törvénycsomagja Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével.

Átírnák többek közt a szociális törvény elejét, ami 1993 óta változatlan formában az állam és az önkormányzat felelősségeként határozta meg a szociális ellátás biztosítását, megemlítve az egyén, a család és a helyi közösségek felelősségét is. Szó szerint most ez áll a törvényben:

„A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.”

Az új változat ehhez képest sorrendbe teszi, kinek mekkora felelőssége van a szociális biztonság garantálásában. Ebben a sorban az állam az utolsó.A javaslat szerint ez szerepelne a törvényben:

„(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
(2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
(3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”

Vagyis elsősorban az egyén, majd a hozzátartozó, az önkormányzat és a karitatív szervezetek következnek a felelősségi sorrendben, az állam csak akkor jön képbe, ha már az egyházak is kudarcot vallottak.Az állam az elmúlt években rengeteg szociális feladatot adott át az egyházaknak a gyermekvédelemtől a fogyatékosok ellátásán keresztül az idősellátásig. A mostani módosítást úgy is értelmezhetjük, hogy az állam már nemcsak intézményi, hanem elvi szinten is hátralép a rászorulókról való gondoskodásban.

A csomagból kiderül még, hogy az öregségi nyugdíjminimumot átkeresztelik szociális vetítési alapra. Az öregségi nyugdíjminimum 2008 óta változatlanul 28 500 forint, ami azért fontos, mert egy sor szociális ellátás összege ehhez kötődik. A javaslatból nem derül ki, hogy az átnevezésen túl lesz-e igazi jelentősége a módosításnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.