Rágalmazási ügyben tett vallomást Donald Trump

bűnügy
2022 október 20., 04:40
comments 1

Donald Trump volt amerikai elnök szerdán eskü alatt tett vallomást abban az ügyben, amit E. Jean Carroll újságíró rágalmazás miatt indított ellene. Carroll ügyvédje nem közölt részleteket a kihallgatásról, Trump ügyvédje pedig azt nyilatkozta, ügyfele örömmel tisztázta ma a helyzetet, és „ez az ügy nem más, mint egy politikai trükk, egy a hasonlók közül a Donald Trump elleni boszorkányüldözés hosszú listáján.” Az ügyvéd korábban próbálta késleltetni a vallomástételt, de a bíró elutasította a kérelmet.

Donald Trump
photo_camera Donald Trump Fotó: BRANDON BELL/Getty Images via AFP

Carroll 2019-ben a New York magazinnak írt cikkében azt állította, hogy Trump a 90-es évek közepén a manhattani Bergdorf Goodman luxusáruház fehérnemű osztályán egy próbafülkében megerőszakolta.

Trump erre válaszul hazugnak nevezte a nőt, és azt mondta, csak az új könyvét akarja eladni azzal, hogy vádaskodik, ráadásul soha nem is találkozott Carroll-lal. A nő erre bemutatott egy 1987-es fotót, amin együtt szerepel Trumppal, de Trump szerint azon a képen csak azért láthatók egymás közelében, mert sorban álltak valahová. Carroll ezután indított pert, amivel azt szeretné elérni, hogy Trump vonja vissza állításait, és fizessen neki kártérítést hitelrontásért, valamint hogy vessék össze Trump DNS-mintáját azzal a mintával, amit a rendőrség az erőszak után a nő ruháján talált. Carroll egyébként a 16. nő, aki Trumpot szexuális erőszakkal vádolja.

2020-ban egy szövetségi bíró elutasította az amerikai igazságügyi minisztérium indítványát, ami arról szólt, hogy Donald Trump helyett az Egyesült Államok szerepeljen alperesként a perben.

E. Jean Carroll egyébként konkrétan a nemi erőszak miatt is feljelentést tervez tenni novemberben. Erre a cikke megjelenésekor az elévülés miatt nem volt lehetősége, azonban egy nemrég elfogadott törvénynek köszönhetően a szexuális bántalmazások áldozatai egy alkalommal akkor is polgári pert indíthatnak, ha korábban kifutottak az elévülési időből. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.