Szigorít a kormány a taxisok ellenőrzésén

közlekedés
2022 október 20., 11:41
comments 2

A Technológiai és Ipari Minisztérium javaslatára a Kormány módosította a taxizás szabályozására vonatkozó rendeletet a szabályokat betartó taxisok és a taxival utazók érdekében - közölte Vitézy Dávid, a TIM államtitkára Facebookon.

Ennek értelmében:

  • szigorítanak a taxis engedélyek kiadásán,
  • próbautazás nélkül is lehet majd büntetni a jogellenesen működő taxisokat,
  • és szigorítják a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit. Eddig csak egyszer, az induláskor kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak, és időkorlát nélkül kapták meg az engedélyüket, ezentúl viszont legfeljebb öt évre kaphatnak engedélyt.

Emellett megteremtik annak jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba, és iránytaxiként is működhessenek.

photo_camera Taxik a Forma-1-es Magyar Nagydíj napján a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 29-én. Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Könnyítés, hogy a 2017. január 1. előtt közúti nyilvántartásba vett taxik maximálisan megengedett életkorát 10-ről 13 évre emelik, a pandémia és az energiapiaci válságok miatt. A 2017 óta forgalomba helyezett, tehát 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt