A prágai magyar nagykövet levélben bírálta a cseh Deník N-t, miután Szijjártó moszkvai útjáról kérdezték a cseh kormányfőt

POLITIKA
2022 október 21., 18:59

A cseh Deník N levelet kapott Baranyi András prágai magyar nagykövettől, aki a lap újságíróit bírálta – írja a Napunk pozsonyi székhelyű magyar hírportál.

Baranyi a Petr Fiala miniszterelnökkel készült interjút, pontosabban a Szijjártó Péter moszkvai útjával kapcsolatos kérdéseket kifogásolta. Szerinte a Deník N újságírói elfogult véleményüket rejtették a kérdésekbe, „aminek célja az interjúalany és az olvasók befolyásolása, valamint a közép-európai országok egységének aláásása volt, éppen akkor, amikor a szomszédunkban háború dúl”. Baranyi szerint az ilyen esetek „elítélendők”, és megnehezítik a cseh-magyar jó viszony fenntartását.

„Tisztelettel kérem a Főszerkesztő Urat, hogy az általa vezetett szerkesztőség a jövőben igyekezzen objektív tájékoztatást adni Magyarországgal és a magyar kormánnyal kapcsolatban” – írta a nagykövet.

Pavel Tomášek, a Deník N főszerkesztője a válaszlevelében azt írta: „Újságírói tevékenységem során még soha nem találkoztam azzal, hogy egy külföldi kormány a nagykövetén keresztül hasonló vádakkal illette volna a médiát.”

A kifogásolt interjúban egyébként ez hangzott el azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter az EU-s energetikáért felelős miniszterek prágai informális csúcsáról egyből Moszkvába utazott:

Deník N: „Nem probléma, hogy a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokat követően az egyik miniszter azonnal Moszkvába megy, hogy mindent elmondjon? Ez nem ássa alá Európa egységét az Oroszország elleni fellépésben?”

Petr Fiala: „Egyes országok másképp látják a Moszkvához fűződő viszont, mint mások, ez tény. És Magyarország nem csinál ebből titkot. Az európai egység alatt nem azt értem, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk, hanem azt, hogy közös nevezőre tudunk jutni. Ez a cseh elnökség és a viták lényege, mert végül azzal fogunk távozni, hogy mindannyian egyetértünk az Oroszország elleni szankciókban, Ukrajna támogatásában, ide értve Magyarországot is. Az egység az eredmény.”

Deník N: „Önt nem zavarja, hogy a magyar kormány képviselője a találkozó után azonnal Moszkvába megy, hogy mindent elmondjon?”

Petr Fiala: „Magyarország más politikát folytat Moszkvával szemben, mint a többi tagállam. Ezt mindenki tudja és látja. […] Nem tetszik az Oroszországnak való udvarlás, de mi visszük az [EU-s] elnökséget, ez bizonyos visszafogottságot igényel, mert bizonyos típusú konfliktusokat nekünk kell mérsékelnünk. Ahhoz, hogy ezt hatékonyan tehessem, ne várjon tőlem határozott kijelentéseket. Magyarország Moszkvával szembeni politikája nem kifizetődő, óriási áremelkedéssel, hatalmas inflációval kell szembenézniük, ami nagyságrendileg magasabb, mint Csehországban. Ez nem olyan politika, amelyet más országok is követnének. Nem kifizetődő. Az Oroszországra gyakorolt nyomással kapcsolatos valamennyi döntést végül a magyarok is támogatták.”

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum idején 2019. június 6-án. Szijjártó mellett Baranyi András helyettes államtitkár látható.
photo_camera Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum idején 2019. június 6-án. Szijjártó mellett Baranyi András helyettes államtitkár látható. Fotó: KKM/Burger Zsolt/MTI/MTVA

Baranyi András előtt sem ismeretlen Moszkva: 2011 és 2015 a moszkvai magyar nagykövetségnél volt, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt, majd 2015 és 2019 között Magyarország nagykövete Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban, 2019-től pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára volt. (Napunk)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.