Sosem volt jóléti államunk, de törvényben garantálnák, hogy ne is legyen

társadalom
2022 október 24., 11:04
  • Törvénybe írnák, hogy az állam utolsóként jön a sorban, amikor felelősséget kell vállalni a szegényekért.
  • Több évtizedes alapelvet módosítanának.
  • Ez egybecseng azzal, amit évek óta üzen a kormány: vannak érdemes és érdemtelen szegények, a jóléti állam halott, jöjjenek az egyházak.

Huszonkilenc éve változatlan passzust módosítana a kormány a szociális törvényben, írtuk szerdán, miután nyilvánosságra került egy Pintér Sándor és Semjén Zsolt nevével fémjelzett javaslatcsomag.

Hozzányúlnának a szöveg bevezetőjéhez, a rendszerváltás utáni szociális ellátórendszer elvi alapjaihoz. Egyetlen paragrafust írnának át, de pont azt, ami arról szól, hogyan viszonyul az ország a szegénységhez és a rászorulókhoz, mit gondolunk az egyén és a közösség szerepéről, hogyan porciózzuk a felelősséget, amikor valaki alól kicsúszik a talaj.

A kormány nem jelezte előre, mire készül. A módosítást egy 161 oldalas salátatörvénybe csempészték bele, ami kedden éjfél előtt került fel a parlament honlapjára. Mint látni fogjuk, mégsem a semmiből hullt elénk, tökéletesen illeszkedik az elmúlt 12 év társadalompolitikájába.

Az állam a sor végére áll, amikor a felelősséget osztják

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.