A tigréi fekete lyuk

külföld
2022 október 25., 19:42
comments 2
  • Pontosan két évvel a kezdete után az észak-etiópiai Tigré (Tigray) tartományban dúló polgárháború frontvonalai szinte ugyanott vannak, mint a konfliktus legelején.
  • Azonban ahhoz, hogy a harcoló felek eljuthassanak ismét a startvonalhoz, körülbelül félmillió halott és temérdek szenvedés kellett.
  • Golyófogóként használt, aknamezőkre hajtott, kényszersorozott fiatalok adják az áldozatok jelentős részét, de a legsúlyosabb veszteségeket a civil lakosság szenvedi el.
  • Tigrében folyamatosan romlanak az életkörülmények, a világtól szinte minden szempontból elvágott, két oldalról is támadott tartományban az élet minden túlzás nélkül pokoli. Már a segélymunkásoknak sem jut elég élelmiszer.

Néhány hónap viszonylagos béke után, amely közben valamennyi harcoló fél rendszeresen megsértette a tűzszünet feltételeit, 2022 őszén ismét fellángoltak a harcok Etiópia legészakibb tartományában, a Szudánnal és Eritreával is határos Tigrében. A harcok minden korábbinál hevesebbnek tűnnek a két év alatt a kifejezés minden értelmében folyamatosan pusztuló tartományban. Pedig Tigrében 2020 vége óta sok borzalom történt.

2020-2022: Vissza a startvonalhoz

Minden azzal kezdődött, hogy 2020 november elején, amikor a világ Joe Biden és Donald Trump amerikai választási küzdelmére figyelt, Abij Ahmed etióp miniszterelnök elvágta Tigré valamennyi telekommunikációs csatornáját, és beküldte a hadsereget országa északi tartományába. A 2019-ben az Eritreával kötött békéért Nobel-békedíjjal kitüntetett Abij azzal indokolta a katonai hadműveletet, hogy Tigrében nem voltak hajlandóak elfogadni az etióp hadsereg Addisz-Abebából elrendelt átszervezését, ami a katonaság tigrinya (ők Tigré lakói) részéhez is új parancsnokokat nevezett volna ki.

Abij Etiópia legnagyobb népcsoportjához, az oromókhoz tartozik, de azoknak az amharáknak köszönhetően került hatalomra, akik hagyományosan az ország irányítói, és akik nyelvüket, kultúrájukat, ortodox keresztény vallásukat az „igazi etiópság” letéteményesének érzik. A másik, Etiópiában erején felül befolyásos népcsoport éppen azoké a tigrinyáké, akik ugyan az ország lakosságának mindössze 6 százalékát adják, de relatíve jómódúak, jól szervezettek, és hagyományosan jó harcosok.

Amikor Abij az őt hatalomban tartó amharák érdekeit szem előtt tartva visszavett az előző évek liberalizációjából, és központosítani kezdett, a tigrinyák ellenálltak. A tartományban de facto állampártként működő Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nyíltan szembeszállt az addisz-abebai kormánnyal, és ez vezetett a 2020 novemberi megszálláshoz.

A Mekellét visszafoglaló tigrinya csapatok üdvözlése 2021 júniusában
photo_camera A Mekellét visszafoglaló tigrinya csapatok üdvözlése 2021 júniusában Fotó: YASUYOSHI CHIBA/AFP

A háború elején az Addiszból irányított csapatok voltak erősebbek. 2020 november végére sikerült elfoglalniuk Tigré fővárosát, Mekellét, a TPLF pedig kénytelen volt visszavonulni a környék csontszáraz, zegzugos, nehezen járható hegyvidékére. Itt a gerillaháborúra átálló tigrinyák voltak előnyben, és a következő hónapokban sikerült annyira megerősödniük, hogy 2021 júniusában ellentámadásba lendülhettek. Ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy nem csak Mekelléből és Tigréből sikerült kiverniük az etióp hadsereget, hanem a tartomány határait átlépve megindultak Addisz irányába. Egy ideig még az sem tűnt lehetetlennek, hogy a fővárosig jussanak, és megdöntsék Abij kormányát, de 2021 nyarának végén az etióp hadsereg, többek közt Törökországtól, Irántól és az Egyesült Arab Emírségektől vett drónok segítségével meg tudta állítani a tigrinyák előrenyomulását.

2021 második felében az etióp hadsereg és az azzal szövetséges amhara milíciák nagyjából Tigré határáig szorították vissza a TPLF csapatait. Ekkorra már mindkét harcoló fél kimerült, és a következő hónapok relatíve békések voltak az északi tartományban. 2022 márciusában az addiszi kormány és a tigrinyák tűzszünetről állapodtak meg, amit komolyabb béketárgyalásoknak és a számtalan vitás kérdés rendezésének kellett volna követnie, erre azonban nem került sor. Különböző regionális szereplők és az amerikaiak is igyekeztek közvetíteni a felek közt, de az álláspontok nem közeledtek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.