Az ismét fellángoló etióp polgárháború a régió totális lángba borításával fenyeget. Afrika szarva és közvetlen környéke soha nem volt békés, viszont a mostani konfliktusokba egyre több külső hatalom avatkozik be. És mindez már összeért az amerikai-izraeli-iráni háborúval, és így a Közel-Kelet harcaival.
Két évvel a kezdete után az észak-etiópiai polgárháború szinte ugyanott tart, mint a legelején. Azonban ahhoz, hogy a harcoló felek eljuthassanak ismét a startvonalhoz, körülbelül félmillió halott és temérdek szenvedés kellett. Már a segélymunkásoknak sem jut elég élelmiszer.
Az etióp kormány felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne avatkozzanak be az ország belügyeibe.
Mekelle ostromával az eddigi legsúlyosabb fejezetéhez érkezhet a harmadik hete tartó háború az etióp kormány és az északi régió között. A kormányhoz hű hadsereg azt ígéri: nem kegyelmeznek senkinek.
1998 és 2000 között több tízezer ember halálát okozta a két ország háborúja.
A nagygyűlésre olyan sokan érkeztek, amelyre évek óta nem volt példa.
18 évvel a két ország háborúja után.