Etiópia a szakadékban

• Az utcákon hiénák és keselyűk lakmároznak a holttestekből, a templomban botokkal felfegyverkezett papok és híveik védik a frigyládát.
• Négy hónappal az első fegyveres összecsapások után már egyértelmű, hogy Etiópia északi részén polgárháború pusztít.
• Tigré (Tigray) tartományban legalább két ország hadserege gyilkol, és a különböző kisebb milíciák is aktívak a tömeggyilkosságokban, etnikai tisztogatásban.
• Senkinek sincs fogalma sem, hogy ennek hogy lehet vége. Az egyetlen megoldásnak a tárgyalás tűnik, de annak még esélye sem látszik. És ha nem lesz sürgősen béke, Tigrében olyan éhínség jöhet, amilyen az 1980-as években elborzasztotta a világot.

November eleje ideális időpontnak tűnt egy renitens tartomány megrendszabályozására. Amikor az egész világ a körmét rágta az amerikai elnökválasztás eredményét várva, Abij Ahmed etióp miniszterelnök elvágta Tigré valamennyi kommunikációs csatornáját a külvilággal, és beküldte a hadsereget országa északi tartományába.

Abij, aki egy évvel korábban Nobel-békedíjat kapott a szomszédos Eritreával kötött békemegállapodásért, azzal indokolta a katonai hadműveletet, hogy Tigrében nem voltak hajlandóak elfogadni az etióp hadsereg Addisz-Abebából elrendelt átszervezését, ami a katonaság tigrinya (ők Tigré lakói) részéhez is új parancsnokokat nevezett volna ki.

Ahogy tavaly novemberben írtuk, valójában nem erről volt szó. Az etióp alkotmány az országot kilenc szövetségi államra osztja, többségük határait egy-egy, az országban élő nagyobb népcsoport által őshazájuknak tartott területtel többé-kevésbé összhangban kijelölve. Ezt a Jugoszlávia-szerű képződményt csak erős kézzel lehetett egyben tartani, a Nobel előtt óvatos liberalizációba kezdő Abij miniszterelnöknek pedig ezzel gyűlt meg a baja.

Abij Etióipia legnagyobb népcsoportjához, az oromókhoz tartozik, de azoknak az amharáknak köszönhetően került hatalomra, akik hagyományosan az ország irányítói, és akik nyelvüket, kultúrájukat, ortodox keresztény vallásukat az „igazi etiópság” letéteményesének érzik. A másik, Etiópiában erején felül befolyásos népcsoport éppen azoké a tigrinyáké, akik ugyan az ország lakosságának mindössze 6 százalékát adják, de relatíve jómódúak, jól szervezettek, és hagyományosan jó harcosok.

Amikor Abij az őt hatalomban tartó amharák érdekeit szem előtt tartva visszavett a liberalizációból és központosítani kezdett, a tigrinyák ellenálltak. A tartományban de facto állampártként működő Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nyíltan szembeszállt az addisz-abebai kormánnyal, és ez vezetett a novemberi megszálláshoz.

Hogy az elmúlt négy hónapban mi történt Tigrében, nehéz pontosan megmondani. Észak-Etiópia november óta változatlanul egyfajta kommunikációs fekete lyukban létezik, elvágott telefonvonalakkal és internetkapcsolattal. Újságírókat, különösen külföldi újságírókat az addiszi kormány nem enged be a tartományba. Amit tudunk, azt vagy a Tigréből kijutott menekültektől tudjuk, vagy azoktól, akik valahogy, leginkább műholdas telefon segítségével ki tudnak juttatni üzeneteket. Esetleg olyan, leginkább etióp újságíróktól, akik szó szerint az életüket kockáztatva igyekeznek megtudni, mi a helyzet a tartományban.

Február 24-én az etióp kormány bejelentette, hogy meghívják a nemzetközi média képviselőit, hogy a saját szemükkel lássák, mi folyik Tigrében. Néhány nappal később Tigrében etióp katonák letartóztattak négy, a nyugati sajtónak dolgozó újságírót és tolmácsot. Nem tudni, hova vitték őket, és azt sem, hogy mi ellenük a vád, de korábban egy magas rangú etióp hivatalnok arról beszélt, hogy a kormány meg fogja akadályozni, hogy a nemzetközi sajtót „téves információkkal lássák el”.

Két dolog azonban a titkolózás ellenére teljesen egyértelműen látszik. Egyrészt hogy Abij és az addiszi kormány elszámította magát. Abban bíztak, hogy amíg a világ a Trump-Biden meccsel van elfoglalva, gyorsan nyernek Tigrében, és utána már nem fogja érdekelni a világot, hogy ehhez milyen módszerekhez nyúltak. Ehhez képest nem sikerült gyorsan eredményt elérni, és a világot elkezdte érdekelni, hogy mi folyik Észak-Etiópiában. Abijék gondosan igyekeznek elkerülni a „háború” kifejezést, a hivatalos álláspont szerint Tigrében csak az alkotmányos rend helyreállítása zajlik. De hiába a szómágia, ez bizony már polgárháború, még ha a hatalmas Etiópia jelentős részében nem is érzékelni belőle sokat.

A másik dolog, ami az etióp kormány minden titkolózása ellenére is ma már világosan látszik, hogy Tigrében az elmúlt hónapokban iszonyatos dolgok történtek.

Amint az etióp hadsereg november elején bevonult Tigrébe, az eleve ott állomásozó csapatok három részre szakadtak. A legnagyobb részük, akik tigrinyák, egyszerűen átálltak a TPLF-hez, és vitték magukkal a fegyvereiket is. Az amhara tisztek egyszerűen átszöktek Eritreába, a többiek pedig a laktanyáikba zárva maradtak.

Abij november 22-én ultimátumot adott a TPLF-nek, és felszólította a tigrinyákat, hogy 72 órán belül adják meg magukat. Ebből nem lett semmi, amire válaszul az etióp csapatok lerohanták Mekellét, Tigré fővárosát. Ott azóta is az addiszi kormány az úr, a környék nehezen járható hegyeibe visszavonult TPLF-egységek viszont egyáltalán nem adták meg magukat, hanem onnan folytatnak gerillaháborút.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szomszédos Eritrea azonnal belépett a konfliktusba. Abij ugyan az eritreaiakkal kötött békéért kapott Nobelt, de ettől még a két ország viszonya közel sem baráti. Az Eritreát harminc éve vezető diktátor, Isaias Afewerki egyfelől évtizedek óta a TPLF esküdt ellensége, másrészt minden lehetőséget megragad Etiópia gyengítésére és bomlasztására.

A TPLF november végén azzal vádolta az eritreaiakat, hogy etióp csapatoknak engedték át egy légibázisukat, és ezért rakétákkal támadták Asmarát, Eritrea fővárosát. Ezzel nagyjából egyidőben eritreai katonák átlépték az etióp határt, és azóta is ők tartják ellenőrzésük alatt Tigré legészakibb részét. Asmarából ugyan tagadják, hogy katonáik lennének Etiópiában, de ez nyilvánvalóan nem igaz.

Az etióp és az eritreai hadsereg, valamint a TPLF mellett jelen vannak Tigrében a Fano gyűjtőnéven ismert amhara milíciák is, akik az utóbbi években több etnikai indíttatású mészárlásban is részt vettek Etiópiában. Az addiszi kormány érdekeivel egybecsengő piszkos munkát elvégző, látszólag függetlenül cselekvő Fano minden szakértő szerint erősen hasonlít az 1994-es ruandai népirtásban aktív hutu milíciákra, és most Tigréből érkező beszámolók szerint a legbrutálisabb rémtettek közül többnek is ők voltak a főszereplői.

Senki nem tudja, hogy ebben a négy hónapban hányan haltak meg Tigrében. A polgárháborúnak a közelébe sem engedett nemzetközi segélyszervezetek több ezer áldozatról beszélnek. Ugyanezek a szervezetek szerint Tigré 6 millió lakosának több mint a fele szorulna humanitárius segélyre, és több százezer lehet a lakhelyüket elhagyni kényszerülők száma. Tigrében több olyan menekülttábor is volt, ahol eritreai menekültek éltek, őket is megtámadták, jelenleg 20 000 nemzetközi védelem alatt álló személy egyszerűen hiányzik. Egy ENSZ-jelentés már február elején arról számolt be, hogy Tigrében az egészségügyi ellátás az összeomlás szélén van.

Tigréből folyamatosan érkeznek a hírek gyilkosságokról, fosztogatásról, szexuális erőszakról, és minden jel arra mutat, hogy az etióp elkövetők, akárcsak a már említett Ruanda esetében, etnikai hovatartozásuk alapján választják ki áldozataikat.

Amint novemberben kirobbant a polgárháború, Etiópiában megkezdődött az ország erőszakos detigrinyifikációja. Az etióp hadseregben, de még a külföldön szolgáló etióp kéksisakosok közt is egyszerűen lefegyverezték a tigrinyákat. Az etióp rendőrség megpróbálta az ENSZ helyi szervezeteitől is megtudni, hogy kik a tigrinya alkalmazottaik, és ez egészen odáig terjedt, hogy még a WHO mostanában sokat szereplő főigazgatóját, Tedrosz Adhanomot is azzal vádolták meg, hogy a TPLF-et támogatja.

Tigrében azonban nem csak az etióp hadsereg és a Fano-milíciák követnek el borzalmas dolgokat, hanem az az eritrai hadsereg is, amelynek többsége az abban az országban többségben lévő tigrinyákból áll. Az ő mészárlásaiknak nem etnikai, hanem inkább politikai az indíttatása, és a TPLF és Afewerki elnök évtizedes szembenállásának következményei.

A két tűz közé került tigrinya civilek beszámolói alapján nehéz eldönteni, hogy az etióp hadsereg és az amhara milíciák, vagy az eritreai hadsereg okozott több szenvedést az utóbbi hónapokban Tigrében.

A Reutersnek még novemberben nyilatkozó, Szudánba átmenekült tigrinyák arról beszéltek, hogy miközben az etióp légierő bombázta őket, az utcákon fegyverekkel és machetékkel támadtak rájuk:

„Mindenkit megöltek, akit tigrinyának mondtak. Ellopták a pénzünk, a marháink, a terményeinket az otthonunkból, úgy menekültünk el, hogy csak a ruháinkat hoztuk magunkkal.”

Az AP hírügynökségnek ugyanakkor egy szintén Tigréből elmenekült nő arról beszélt, hogy az eritreai katonák házról házra járva keresték a helyi férfiakat és fiúkat, hogy aztán mindet megöljék, még 7 éves gyerekeket is. Szerinte igaz, hogy a kegyetlenségek egy részét etióp katonák és amhara szövetségeseik követték el, de az eritreai katonákat az általuk egy másik akcentussal beszélt tigrinya nyelvről és az arcukon viselt tetoválásszerű hegekről meg lehetett ismerni.

Hiába a média kizárása, Tigréből folyamatosan érkeznek olyan, mobiltelefonokon kicsempészett, az internetre feltöltött brutális felvételek, amik alátámasztják az onnét menekülők beszámolóit. Ők levágott fejű gyerekekről, várandós anyák hasából kimetszett magzatokról, hiénák és keselyűk által dézsmált hullahegyekről beszélnek, és ezek egy részére van képi bizonyíték is.

Többek közt ezeket a bizonyítékokat felhasználva sikerült olyan tömegmészárlások eseményeit rekonstruálni, mint amilyen november 28-29-én történt Aksumban.

A 70 ezres város nem csak Tigrében, egész Etiópiában különleges jelentőséggel bír. Ez volt az ország első nagy királyságának a székhelye, és az etióp keresztények hite szerint a város egyik templomában őrzik a frigyládát, amit szerintük Salamon király fia hozott Etiópiába.

Az Aksumot megtámadó eritreai hadsereg legalább 800 civilt lemészárolt, friss műholdfelvételek bizonyítják, hogy a város temetőiben ekkor nagyon sok áldozatot temettek el. Helyiek beszámolói szerint az eritreaiak a frigyládát is megpróbálták megszerezni, de a templomból sikerült visszaverni őket.

A tigrinya civilek sok helyen próbáltak a tartomány számtalan nehezen megközelíthető templomában és kolostorában menedéket találni. Az eritreai katonák azonban ezeket is megtámadták, a CNN például egy olyan támadást rekonstruált aprólékosan, ahol egy több száz fős misét lőttek szét, és a papot is megölték.

Egy február végi amerikai jelentés szerint Tigrében komplett falvakat pusztítottak el, azt pedig még az etióp kormány is elismeri, hogy a civilek rendszeresen esnek nemi erőszak áldozatául. Semmi jele nincs annak, hogy a tartomány szabadulni tudna abból az erőszkspirálból, ahova Abij novemberi támadása lökte be. Pedig azért is nagy szükség lenne minél előbb valamiféle békére, mert a háború pont akkor tört ki, amikor már közeledett az aratás ideje Tigrében. A termést sok helyen nem sikerült betakarítani, sok földműves elmenekült. Már érkeztek hírek éhhalálról egy olyan régióból, ahol egyébként is gyakori vendég az éhínség.

Etiópiában ciklikusan előfordultak nagy éhínségek, bár ezeket az utóbbi évtizedekben, köszönhetően az ország vágtató gazdaságának, sikerült kivédeni. A leghíresebb ezek közül az volt, ami 1983-85-ben sújtotta az országot, azon belül is leginkább Tigrét, amiben a TPLF-fel akkor is háborúzó addiszi kormánynak, akkor éppen egy kommunista diktatúrának, nagy szerepe volt. Az országban 1,2 millióan haltak éhen, jelentős részük Tigrében. Az csontsovány, pókhasú, legyekkel teli gyerekek képei akkor bejárták a világot, és reális esélye van annak, hogy ha nem sikerül békét kötni Tigrében, hamarosan ismét ilyeneket láthatunk

Ehhez a békéhez azonban az kellene, hogy abban valamennyi harcoló fél érdekelt legyen. Az etióp és az eritreai kormányoknak viszont kapóra jön ez a polgárháború: Abij így próbálja konszolidálni hatalmát az ország többi részén, és kedvében járni az addiszi amhara elitnek, Afewerki pedig elégedetten nézi és fokozza a szomszédban tomboló káoszt, ami az etiópokat és a TPLF-et egyaránt gyengíti.

Egy ilyen helyzetben segítene, ha valamilyen külső erő valahogy tárgyalóasztalhoz tudná kényszeríteni a harcoló feleket, de ilyen jelenleg nincs. A kontinens országait tömörítő Afrikai Unió ehhez nem elég erős. A mindkét országban komoly gazdasági érdekeltséggel rendelkező kínaiak hagyományosan nem szólnak bele ilyen belügyekbe, különösen amíg az ő érdekeik nem sérülnek. A Trump után éppen romeltakarító Biden-kormányzat pedig nem azzal akarja kezdeni, hogy belebonyolódik egy újabb távoli, talán megoldhatatlan konfliktusba Kelet-Afrikában.

A konfliktus másik megoldása az lenne, ha valamelyik fél egyértelmű katonai győzelmet aratna. Erre sincs sok esély Tigrében, ahol az utóbbi évtizedek nagy részében valamilyen fegyveres konfliktus dúlt, és a helyi terepen remekül mozgó TPLF-et senkinek sem sikerült legyőzni. Az etióp hadsereg ebben a négy hónapban megtanulhatta, hogy a városokon kívül nagyon nehéz dolga van, az eritreaiak teljes bevonulását pedig az addiszi kormány nem hagyhatja, hiszen az gyakorlatilag Etiópia végét jelentené.

Békére így kevés az esély, a konfliktus továbbterjedésére viszont annál több. Sok tigrinya menekült át a Tigrével szomszédos Szudánba, ahol a Nílus vízét szabályozó óriási gát megépítése miatt sokan haragszanak Etiópiára. A szudáni kormány nyíltan nem menne neki Etiópiának, de az benne van a pakliban, hogy a hátország és utánpótlás-útvonalainak biztosításával segítsék a TPLF-et. Ha ez így lesz, az Abij által 2020 novemberében gyors lerohanásnak tervezett, mára brutális polgárháborúvá fajult küzdelem még sokkal hosszadalmasabb és borzalmasabb lehet.