Olaszországban börtön is járhat a rave-szervezőknek

buli
2022 november 01., 16:46
comments 4

A szélsőjobboldali olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni új kormánya bejelentette, hogy bűncselekménnyé teszi a rave-ek (engedély nélkül szervezett elektronikus zenei bulik) rendezését.

Pár órával korábban egy halloweeni rave miatt autópálya-lehajtókat is le kellett zárni Észak-Olaszországban, ahol több ezer ember indult egy bejelentetlen, raktárban tartott Witchtekre.

A több mint 50 fős „veszélyes összejövetelekre való behatolás” új bűncselekménye akár 6 év börtönbüntetést vonhat maga után, és lehetőséget teremt a rave-szervezők lehallgatására.

„A bulinak vége!” – jelentette be Matteo Salvini infrastruktúráért felelős miniszter.

Gabber gyerekek Hollandiában 1997-ben.
photo_camera Gabber gyerekek Hollandiában 1997-ben Gif: Botos Tamás/Youtube

Meloni miniszterelnök azzal érvelt, hogy az új törvény célja megvédeni az embereket a károktól, és semmiben sem különbözik más európai törvényektől – de ez azt jelzi, hogy az olasz állam már nem lazán fogja betartatni a szabályokat. (Az Egyesült Királyságban 1994-ben léptek fel törvénnyel az elszabaduló rave-ekkel szemben.)

Az előző jobboldali kormány már elkezdte a törvénymódosítási munkákat, miután 2021-ben Viterbóban két ember halálával végződött egy tömegrendezvény. Az új jobboldali kormány törvénytervezete viszont továbbmegy, beleértve a nagy pénzbírságokat és a hangrendszerek elkobzását.

A kritikusok azt kérdezték, hogy a kormány miért vette célba a fiatal bulizókat, miközben figyelmen kívül hagyta a fasiszta diktátor, Benito Mussolini 2000 feketébe öltözött hívének hétvégi fasiszta felvonulását. Matteo Piantedosi belügyminiszter azzal érvelt, hogy a két esemény „teljesen különböző dolog”, mivel a Mussolini-felvonulás nem zavarta meg a közrendet, és évek óta zajlik, míg a raktár tulajdonosa jelentette a modenai bulit. Meloni, aki igyekezett elhatárolódni ifjúsága posztfasiszta politikájától, hétfőn azt mondta, hogy a Mussolini-felvonulás „politikailag nagyon távol áll” tőle. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.