„Felbecsülhetetlen szolgálatot tesz mind az áldozatoknak, mind a magyar kereszténységnek”

szolgálati közlemény
november 2., 15:05
comments 2

Az egyházi visszaélésekről szóló új Makró megjelenése előtt elküldtük a kéziratot papoknak, szerzeteseknek, teológusoknak és gyermekvédelmi szakértőknek, hogy írják meg a véleményüket. Akár azt, hogy miért ajánlják az olvasását, akár azt, amit hibának vagy hiánynak tartanak.

A püspökök reakcióit már teljes terjedelmükben idéztük. Dobszay Benedek korábbi ferences tartományfőnök pedig arról írt, hogy ez a kötet egy dialógus része, ahol „ki lehet fejezni az egyetértést és az egyet nem értést, azt, amit ugyanúgy látok és azt is, amit máshogy, más árnyalattal, amit egyoldalúságnak vagy leegyszerűsítésnek érzek.” Most két további reakciót közlünk.

Mártonffy Marcell teológus, irodalomtörténész

„Mindenütt, ahol elindulhatott az egyházi tisztségviselők által elkövetett szexuális indítékú bűncselekmények feltárása, az áldozatok és az elkövetési alkalmak megrendítően nagy számára derült fény. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a katolikus egyházi struktúra egészét érintő jelenségről van szó: a saját isteni eredetére hivatkozó hatalom önkényes gyakorlásának egyik következményéről. Az abúzus tehát jóval kiterjedtebb a bántalmazásoknál és ezek eltussolásánál: a tagadás, az agyonhallgatás, a közvélemény manipulálása is hozzátartozik.

Urfi Péter higgadt, tárgyszerű, ugyanakkor empatikus és párbeszédre hívó beszámolója felbecsülhetetlen szolgálatot tesz mind az áldozatoknak, mind a magyar kereszténységnek: bátorságra, önvizsgálatra, őszinteségre, a megelőzés és (akaratlanul is) az egyházi hatalommegosztás lehetőségeinek végiggondolására ösztönöz.”

Lux Ágnes, az UNICEF korábbi gyermekjogi igazgatója, független gyermekjogi szakértő

„Urfi Péter az egyházi személyek gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazásainak és az áldozattörténeteknek értő, érzékeny ismerője, a hazai újságírásban, de megkockáztatom, tudományos körökben is ritka tudású újságíró. Isten háta mögött címet viselő kötetét mindazoknak érdemes elolvasni, akik - jobban - meg szeretnék érteni ezeknek az abúzusoknak a fájdalmas dinamikáját, természetét és következményeit, a kiszolgáltatottságból és a hatalmi helyzetekből fakadó nehézségeket, az Istenféléssel és szégyenérzettel kísért eseteket.

Urfi etikus és elkötelezett, következetes munkája egyfajta interkulturális közvetítőszerepet is betölthet, mert a gyermek és gyermekjogok védelme mindannyiunk közös ügye.”

Nyomtatott magazinunk, a Makró nyolcadik száma megvásárolható a 444 webshopjában.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt